Leendő apósom, Anna apja, Márkus Andor korábban az Angol-Magyar Bank egyik igazgatója volt. Ekkor már persze nem, fordításokból éldegélt. Egy nap elkapták az utcán: ment a járdán, egy autó sivítva lefékez mellette, ajtó ki, őt be az autóba, majd az ÁVH-ra. És beszervezték. Öngyilkos akart lenni, aztán egy pszichiáter kezelésbe vette, és azt mondta, nix öngyilkosság, ezt a játszmát játszani kell, mégpedig úgy, hogy olyan jelentéseket kell írni, amelyekben semmi nincs. A beszervezés során aztán összeértek a szálak, és kiderült, hogy én az ő lányának udvarolok. És ez szolgálati szálakon keresztül eljutott a hadseregen belüli kémelhárításhoz. Úgyhogy behívtak, és szépen leszereltek. Még ma is kopogom az asztalt, hogy nem gyártottak belőle egy koncepciós pert. Szerencsére nem történt semmi. És hogy miért is szereltek le, azt csak 56 után tudtam meg, amikor Anna apja Londonban elmondta a történetét. Szerencsém volt abban is, hogy ekkor már Pesten szolgáltam, tehát pesti lakosként szereltem le, és civilként ott is maradhattam. Ebben az időben külön engedély kellett ahhoz, ha valaki a fővárosban akart letelepedni.