Ville-d’Avray-ben, Párizs egyik peremvárosában vettünk ki két albérleti szobát. Én hétvégenként jártam fel Saarbrückenből. Anna beiratkozott az Alliance Française-ba, hogy megtanuljon franciául. Anna egyik unokatestvére, Balkányi Zsuzsi, aki rézmetsző volt, a XIX. kerületben, Párizs északi határán élt egy házban, ahol több lakás is volt. Zsuzsi megkérte a tulajdonosnőt, ha valamelyik kiürül, akkor azt adja nekünk. Ez azért volt fontos segítség, mert Párizsban már akkor is borzasztó rossz volt a lakáshelyzet. Ez a ház valamikor postaállomás volt, méter vastag falakkal. Gyönyörű régi tölgyfa hajópadló. A lakás, amit kaptunk, két szobából állt, a második vagy harmadik emeleten tán. Az ember rögtön az első szobába lépett be, amelyet piros kőpadló borított, ezt itt úgy hívják, hogy tomette, égetett kerámia, hatszögletű lapokból állt. És abból nyílt a szoba. Előttünk egy rongyszedő néni lakott ott, akinek a rongyokat fajta szerint kellett osztályozni, és valamennyire ki kellett lötykölni a kosztól. És aztán felakasztani, megszárítani. Ehhez szárítózsinegek kellettek, úgyhogy a fal tele volt szeggel, mert ott húzta ki ezeket a spárgákat. Én akkor még Saarbrückenben dolgoztam, Anna már itt volt, és ott lakott a peremvárosi lakásban. És onnan járt be rendbe hozni ezt a lakást. Bálint Bandi, aki már akkor kint volt, és Epinay-ben élt, nagyon kedvesen segített benne, gipszelt, tapétát vakart, mindent, amit kellett. Én meg hétvégenként feljártam, és csináltuk együtt. Ez 59 elején volt.