Mi latinul köszöntünk a tanároknak: „Laudetur Jesus Christus”. Hetente volt két hittanóránk. A tanárok maguk nagyon óvakodtak tőle, hogy az órákon direkten politizáljanak. Még leginkább a történelemtanításban. Bár ők is szigorúan tartották magukat az állami tankönyvekhez, a tanmenethez, a tantárgyak tekintetében mégis valamilyen más szellemben neveltek. A vasárnapi nyolcas diákmisén – hacsak valaki nem volt beteg – kötelező volt a megjelenés. Nagyon vallásos gyerek kevés akadt. A későbbiekben csupán három osztálytársamból lett pap, az egyikük bencés. A többiek nagyjából olyanok voltak, mint általában az akkori katolikus családok kamaszgyerekei. Volt még egy kötelezettségünk: a diákoknak egy bizonyos beosztás szerint ministrálni kellett az osztályfőnökük mellett, akik hajnalban miséztek a mellékoltároknál. Mint mindenkire, rám is hat-nyolc hetente került sor. Évente március 21., Benedek-nap táján háromnapos lelkigyakorlatot tartottunk. Nos, a Bencés Gimnázium a kemény, sztálinista időben – és a későbbiekben is – nyilvánvalóan egy megtűrt klerikális fészek volt Győrött.