Az irodalmárok közül Bóka László tett rám nagy hatást. Hallatlanul érdekes, színes egyéniség volt. Ez a kritikus és literátor a harmincas években a Nyugat harmadik nemzedékének tagja volt, aztán vastagon kommunista lett, valószínű, hogy nagy alkalmazkodó képességéből eredően. 56 után viszont ez a már fizikailag megtört, erősen szívbeteg ember, aki nem sokkal később meg is halt, olyan szemináriumokat tartott, amelyekből igen sokat lehetett tanulni. Az órák professzori szobájában zajlottak – a falakat dedikált irodalmár-fotók borították, Berda Józseftől Babitsig, Móriczig mindenki képe ott függött. Okfejtései az esztétika és az irodalmi anekdotázás valami egészen különleges keverékét képezték. A Bóka-szemináriumok emlékezetes mozzanata az volt, hogy minden félév végén, miután aláírta az indexeket, meghívta az egész társaságot a Százéves étterembe, ahol kancsó borok voltak kitéve.