Tovább a szövegrészlethez...
kádári kultúrpolitika

1961-ben az Írószövetség könyvtárában, a Bajza utca és a Gorkij fasor sarkán felajánlottak egy könyvtárosi állást. Még a diplomázás előtt álltam, negyed- vagy ötödéves voltam, mert egyszer összevontam két évet. Akkor nősültem meg először. Ebből egy hétéves időszak lett. Az Írószövetség könyvtára egy, csak a szövetség tagjait szolgáló intézmény, kitűnő irodalmi gyűjteménnyel. Volt kétszázezer kötete, és úgynevezett kiadói köteles példányt kapott, tehát a kurrens irodalmat, irodalomtörténetet ingyen kapta meg, a gyarapítási keretből viszont antikváriumokból bővítettük az állományt. Nemcsak irodalmat, de filozófiát, történelmet is beszereztünk, minden olyat, ami az írókat érdekli. Az a pár száz fős olvasói tábor, amelyik ezt használta, érdekes volt, sok nagy írót és költőt ismertem meg, Somlyótól kezdve Hamvas Béláig, akik szintén jártak oda. Rendszeres olvasó volt például Moldova, Galgóczi Erzsébet, de Kálnoky, Rába, Tamkó Sirató is. Az írók kissé klubnak vagy kaszinónak is tekintették: bejöttek, leültek, és folyt az irodalmi diskurzus. Sok mindent tanultam, nagyon érdekes beszélgetésben volt részem legkülönbözőbb filozófiai, történelmi meg irodalmi kérdésekről. Hamvas is törzsvendég volt. Béla bácsi valóban úgy nézett ki, mint egy gyári munkás, zubbonyszerű dzsekiben járt, dózniból csavarta a cigarettát, de olyan szerzőket kölcsönzött, akinek még a nevét alig hallottam akkor. Francia filozófusokat az idegen nyelvű anyagból. És szinte ott lakott Vajda Endre, a Nyugat harmadik nemzedéke meg az Ezüstkor kiváló, háttérbe szorított esszéistája. Az olvasóteremben fordított, és Hamvassal olyan asztrológiai diskurzusokat folytattak, részben költők kapcsán, hogy ki melyik ház, meg melyik milyen jegy, hogy nekünk, szkeptikus hallgatóiknak szinte leesett az állunk.