Tovább a szövegrészlethez...
kádári kultúrpolitika

1966 októberében – jellemző, hogy akkor nem is realizáltam, hogy ez a forradalom tízedik évfordulója – az akkori irodalmi és kultúrpolitikai vezetőség egy nemzetközi költőtalálkozót rendezett, amelyre körülbelül húsz-huszonöt európai költőt hívtak meg. Voltak közöttük elég neves poéták is, így az akkori francia költészet jelesei, akik előadásokat is tartottak az Építők Székházában, a Jókai téri szakszervezeti házban. De jöttek finnek, svédek, észtek, oroszok, szerb költők. Az egész fő szervezője Somlyó György volt. A költői konferenciának szervezésére létrehoztak egy háromfős irányító stábot, ahol Somlyó volt a vezető, és a Lengyel Péter meg én szerepeltünk, mint szárnysegédek. Sok olyan költőt, irodalmi személyiséget ismertem meg közelről ekkor, akik ritkán bukkantak fel a könyvtárban. Azokban a szerkesztőségi műhelyekben, ahol az ő életük zajlott, mint az Élet és Irodalom, a Kortárs, a Nagyvilág, ha néha be is vittem egy-egy cikket, én nem voltam otthonos.