És egy nagyon fontos kapcsolatom lett ott, Clark Ágival, akivel itthon egyetlenegy alkalommal találkoztam, merthogy ő akkor Csalog Zsoltnak volt a felesége, és Erdély Miki temetéséről jöttünk le. Aztán soha többet nem találkoztam vele, de mielőtt elmentem, kaptam millió telefonszámot meg címet, hogy kiket keressek meg. És senkit nem kerestem meg, csak őt. Nem tudom, miért. Ráérzésből. És talán azért, mert Mityu is ismerte, és az első héten én Mityuval voltam a városban. És fölmentünk hozzá – ez volt mondjuk a második hétvége, amit New Yorkban töltöttem –, ittunk, dohányoztunk, beszélgettünk, és az Ági – amikor Mityu kiment a mosdóba – megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lemenni a countryba, a tanyára egy hétvégén? Igent mondtam. De nyilvánvaló volt, hogy csak engem akar hívni. A következő hétvégén lementünk. Beültünk péntek este az autóba, nem tudom én, hány órakor, és akkor azt mondta, hogy: „Na, mesélj magadról!” És akkor én elkezdtem, és amikor bekanyarodtunk a tanyára – de én nem tudtam, hogy hova megyünk –, akkor ott tartottam, hogy „…és két héttel ezelőtt leszállt velem a gép New Yorkban”. És akkor hajnalig folytattuk a beszélgetést, és olyan volt, mintha mindig így lett volna. Iszonyúan egymásra találtunk. Aztán a kedvesem lett. Olyannyira, hogy mind a ketten azzal feküdtünk le külön-külön, hogy miért nem is együtt fekszünk le? Merthogy annyira egyértelmű volt, hogy ez így van kitalálva. Világraszóló szerelem volt. Két évig tartott. És egy nagyon jó barátság lett belőle.