A Váci utcából Budára, a Fillér utca elejére költöztünk, a negyedik elemit már a Marczibányi téren jártam. A Fillér utcából költöztünk a Bimbó útra, abba a házba, ahol végül hetvenöt évig laktam, egy polgári, háromszoba-hallos, cselédszobás lakásba. A hall volt az ebédlő, a középső szoba a szalon, egyik oldalán a szülői háló, a másikon a mi szobánk, a húgomé és az enyém. Az Angolkisasszonyok után az Orsolyákhoz kerültem, ide, a Rózsadombra. Nem volt erős iskola, de akkor nem érdekelt bennünket, egyikünk se azért járt oda, hogy mi lesz belőle, hanem hogy leérettségizzen. Mégis rangot jelentett az Orsolyákhoz járni. Magas tandíjat kellett fizetni, húsz pengőt egy katolikus diákra, a más vallásúak még többet fizettek. Voltak ugyanakkor tandíjkedvezmények is kisebb jövedelmű családok gyerekeinek. Velünk járt a hűvösvölgyi Balázs vendéglős egyik lánya, több magas rangú tisztviselőnek, tisztnek a gyereke és földbirtokosok gyerekei is. Tanultak ott Habsburg-gyerek is, nem is egy. Nem tudom, hányadikosok voltunk, mikor a máter igazgató összehívta a diákokat, bejelentette, hogy a következő naptól kezdve Habsburg Margit főhercegnő oda fog járni a mi iskolánkba – talán lejjebb járt három vagy négy osztállyal, mint mi –, és majd kellő távolságot tartva kell viselkedni vele. Mi ezt meghallgattuk, aztán megérkeztek a Habsburg-gyerekek. Margit, az első elég buta volt, ő egy év után eltűnt onnan. De volt köztük nagyon kedves, jópofa és eleven is. Az egyik nagyon rossz volt, és a máter nem tudott vele mit kezdeni. Ment a másik Habsburg-gyerekhez: „Nem tudunk vele mit kezdeni, mit csináljunk?” „Tessék jól seggbe rúgni, anyuka is úgy szokta!” – volt a válasz. Nekünk ez annyira tetszett, hogy Habsburg Ilkát mindjárt a szívünkbe zártuk. Ezek mind az Anna és az elég ostoba József Ferenc főherceg gyerekei voltak. Rettenetes színdarabokat írt az apuka, és azt nekünk meg kellett nézni. Rémes volt! Kolumbusz hajójáról írt valami szörnyűséget, azt a Duna-parton adták elő.