Tovább a szövegrészlethez...
középosztályok 1945 előtt

A beregszásziak a megyebál után fölköltöztek Pestre a téli hónapokra, és tavasszal mentek vissza a vidéki otthonukba. A lányokat kellett férjhez adni. Beregszász egy csendes falu. Például az uram anyjáéknál volt hat lány. Egy maradt otthon, ötöt férjhez adtak. Az komoly munka lehetett! Otthon több időt töltöttek a szőlőben, mint a beregszászi lakásban, és ahogyan adogatták el a földet, a szőlőt, úgy szorultak összébb, lettek beregszászi lakosok. Nem értettek a földhöz, egyik se tanulta ki a szakmát. Mert ugye úriember mit tanul? Jogot, vagy elmegy katonának. Hát ebből nem lehet megélni. És aztán, amikor már a szőlőből kellett volna megélni, akkor inkább bérlővel dolgoztattak. A lányokat bálokba vinni, kistafírozni sok pénzbe került – gondolom. Nagyon közeli években születtek, tehát nagyon közeli években mentek férjhez is. És egyformán kellett őket kistafírozni. Aki később elment az otthonukba, mindenhol ugyanolyan ebédlőbe lépett be, ugyanolyan tányérból evett. Megrendelték a házaló kereskedőknél. És folyton hímeztek, kézimunkáztak, rengeteg ágynemű kellett, sok kombiné, meg olyan ruhaneműk, amiről ma már nem is tudunk. A lányok hímeztek, a fiúk mentek tanulni. Az édesanyámék polgári szemléletűek voltak, ők a lányok művelődésére többet adtak, mint az ottaniak. Beregszászban a lányok nagyon háttérbe szorultak, úgy vettem észre.