Tovább a szövegrészlethez...
disszidálás

Emő, a húgom lánya és a fiam egyidősek voltak, de se általánosban, se gimnáziumban nem voltak osztálytársak. Emő a Jurányi utcai gimnáziumba ment tovább. Jó tanuló volt, értelmes, szorgalmas. Közben beiratkozott Ireghy Ica magán tánciskolájába. Végigjárta a négy évet itt is, ott is, az utolsó évben Kemény Melinda iskolájába is járt. Érettségi után szeretett volna vegyész lenni, de az X-esek akkor még hátrányban voltak a felvételinél. Az osztályfőnök azt mondta, hogy X-eseket nem javasol továbbtanulásra. Nyaranta már gimnazistaként táncolt a Szegedi Szabadtéri Játékokon, és érettségi után Kemény Melinda közvetítésével szerződést kapott Ausztriában, a klagenfurti színházban. Úgy tűnt, hogy onnan tovább is léphet, egy német operatársulattól meglátta valaki, és szerződést ajánlott neki. El is fogadta az egyéves szerződést, ami 67-től indult volna, de 67-ben már kimentek a szülei. A Máriáék kimenetele elég kalandosan történt. Mária nyugati útlevelet kapott, a hetvendolláros turista útlevelet, Ákos és a fia pedig Jugoszláviába szólót. Nekik Jugoszláviából át kellett jutni Ausztriába. Csak teltek a napok, és nem sikerült. Akkor Mária telefonált nekik, hogyha nem tudnak átjutni, akkor ő hazajön. Erre Emőke egyik kollégája vállalkozott rá, hogy átmegy vele Jugoszláviába, és Ákosékat átviszik Ausztriába. Ez sikerült is. Volt ugyan ellenőrzés, de kétszeresen is szerencsések voltak. A szlovén határőr színházkedvelő ember volt, és amikor észrevette, hogy Emőke a papírjai szerint a klagenfurti színház alkalmazásában áll, az biztosít neki vízumot, beszédbe elegyedett vele, mert nem sokkal hamarabb a színház Ljubljanában vendégszerepelt, és ő is látta az előadást. Ezután már kevésbé figyelt, és nem vette észre, hogy Ákos útlevelében az előző évi vízum lejárt ugyan, de – és ez volt a második szerencsés momentum – elmulasztották az érvénytelenítő pecsétet rányomni. Így aztán szalutált, és átengedte őket. Az osztrákoknál, akik viszont intettek, hogy menjenek csak, megálltak, mert Emő tudta, hogy jelentkezniük kell. Emő ugyanis előzőleg bement a rendőrségre, és megkérdezte, hogy ki az, aki a menekültekkel foglalkozik. Olyan elképzelése volt, hogy megkér egy rendőrt, vigye át Ákosékat a határon. Bevezették egy magas rangú rendőrtiszthez, akinek elmondta, hogy mit szeretne. A tiszt azt válaszolta, hogy abban nem tud segíteni, hogy átsíbolja őket egyik országból a másikba, de ha átjutnak, azonnal jelentkezzenek nála. Amikor átjutottak, Ákos rögtön jelentkezett az ottani rendőrségen – jól tudott németül, a Zögereiban beléjük verték –, és hivatkozott erre a rendőrtisztre. Berakták őt egy rendőrautóba, bevitték ehhez a tiszthez, aki abban segített, hogy nem kellett táborba menniük, ugyanis aki illegálisan lépte át a határt, annak először táborba kellett mennie, és utána, ahogy lehetett, úgy osztották szanaszéjjel őket. Ők ezt megúszták.