Tovább a szövegrészlethez...
hivatás - foglalkozás

A papszentelés központilag történik. Ha valaki pap akar lenni, akkor vagy egyházmegyéhez, vagy szerzetesrendhez kell tartoznia. Én, mivel különleges utam volt, elmaradtam egy lépéssel. Tehát amikor engem diakónussá szenteltek, az osztálytársaimat Esztergomban akkor szentelték pappá. A papszentelést általában az egyházmegye székhelyén, központilag végzik, az én pappá szentelésem azonban 58. november 2-án történt az egyetemi templomban. A pappá szentelés ünnepélyes mise keretében történik, ahol az előírt szertartás alapján a püspök föladja a szentségeket. Ez egy hosszú és színes liturgia. Az újonnan szentelt aztán a saját falujában, plébániáján tartja első miséjét. Ez az újmise, ami hasonlít egy templomi esküvőhöz. És abba aztán neki is van beleszólása. Azt hiszem, az volt akkor a fő elképzelésem, hogy a résztvevők ne csak egy sematikus szertartáson vegyenek részt, ahol minden a helyén van, és mindenki tudja, hogy ezt így kell csinálni, hanem megértsék a szimbólumokat. A szertartás, a liturgia és a rítus verbálisan és mentálisan közelebb kerülhessen hozzájuk. Hogy ezt hogyan csináltam? Csak az adott előírások keretében tudtam. Kerestem egy olyan plébániát itt, Budapesten, ahol megítélésem szerint egy kevésbé békepap a plébános. Nem akartam a Lehel térre menni, ahova tartoztam volna, ahol egy nagy békepap volt a plébános… Végül is a XIII. kerületben, a Béke téri Szent László-templomot választottam. Volt egy professzorom a teológián, akivel jól megértettük egymást, Cserháti József, aki később püspök is lett. Őt kértem meg kézvezetőnek. És volt egy nagyon szimpatikus, jó tanácsadó régi barátom, Előd István piarista atya, ő volt a szónokom. Az osztálytársaim voltak az asszisztensek, meghívtam a régi, illegális Pilisből közvetlen csoporttársaimat, a Sas őrsöt, valamint ismerősöket, rokonokat. Volt egy sajátos meghívóm. Annak a rajzát tudatosan úgy választottam, hogy kifejezze, hogy én demokratikus pap vagyok – akkor abban éltem, hogy a különböző társadalmi osztályok egyenlők –, és hogy én mindenkihez küldve vagyok. Ezen a régi jelmondatom volt a fölirat.