1973-ban Körömbe kerültem. A püspökség támogatott engem. Nagyon kedves volt hozzám a főpásztorom, Brezanóczy Pál. Amikor kiszabadultam, minden segítséget felajánlott. A püspökségnek szüksége volt rám, és évről évre beadta az Állami Egyházügyi Hivatalba az igényét, hogy járuljanak hozzá a pasztorációs működésemhez, de a hivatal évről évre visszautasította. Amikor Körömbe kerültem, volt szemem ahhoz, hogy meglássam az itteni lehetőségeket. Például azt, hogy ez a hatszobás, emeletes kiskastély – a pálosok egykori fogadója – számomra egy ajándék, ahol berendezhetek egy múzeumot az addig csak nyilvántartásba vett muzeális anyagból. Azóta is folyik a gyűjtőmunka és a restaurálás. Ami először csak álmodozás volt, hogy köbméter számra lehetne könyveket begyűjteni, mára mindennapi gyakorlattá vált. Akár többszázezer kötetes könyvtárat is létre lehetne hozni, ha meglennének az anyagi feltételei. Nem a könyvek hiányoznak, hanem a hozzávalók, elsõsorban az ember. Itt már arra is volt lehetõség, hogy a barátaim meglátogassanak, nyaranta itt táborozzanak a kertben a családjukkal együtt. Egyre több vendégem lett, akik igényelték a könyveket is, ezért Patakról áthoztam ide a könyvek egy részét. Különféle helytörténeti kutatóknak is tudok adni hasznos tanácsot vagy forrásmunkát akár élvonalbeli kutatásokhoz is. Most már az igazi problémát az jelenti, hogy fizikailag és szellemileg elértem a teljesítőképességem határaihoz. Nem rajtam múlik, hogy nem tudok nagyobb eredményt elérni. Például a gyűjtemény anyagát nem tudom megfelelõ szinten publikálni, nincs elég időm belemélyedni a munkába, mert akkor a többi tennivalót kellene elhagyni. Folytathatnám tovább a Piliszky-kutatást, írhatnék még egy könyvet, vagy folytathatnám a művészettörténeti kutatásokat, megszerezhetném a doktorátust, de nincs hozzá elég időm. Mint plébánosnak öt falum van, ebből négy helyen misézek. Mind kis egyházközségek, Köröm a legnagyobb, amely színkatolikus falu, Girincs is, de az már erősen laicizálódott. Kesznyétén több a református, mint a katolikus, Kiscsécs pedig leépült, átalakult cigányfaluvá. Körömben is nőtt a cigány lakosok száma, két évvel ezelőtt ezerötvenből háromszázhatvan volt cigány. Ők most kezdenek bekapcsolódni az egyházi életbe. Az itteniek érezték, ha engem is elűznek, talán nem is lesz itt többé pap. Azzal kezdtem, hogy nem engedtem meg az öregasszonyoknak, hogy kezet csókoljanak nekem. Ma már tudom, hogy nem volt semmi megalázkodás abban a kézcsókban, az csak egy hagyományos forma volt. Ma, ha meglátogatok egy családot, a nagypapa és a fia is kezet fog velem, a feleség, ha járt középiskolába, vagy ha nem körömi, szintén. A körömi tudja, hogy itt nem illik egy nőnek kezet nyújtania, az frivol dolog. A többszáz-éves érintkezési formák mára bizonytalanná váltak.