Tovább a szövegrészlethez...
munkásság

Ebben az időben különböző munkákat vállaltam. Először egy mozgássérült gyermekek otthonában dolgoztam kisegítőként. Ott is laktam. Tulajdonképpen önkéntes munka volt, teljes ellátást kaptam, fizetést nem. Ki akartam próbálni, hogy milyen egy másik feladat, gyakorlati munka, emberek között lenni, emberekkel dolgozni és együtt lenni. Én voltam az egyetlen önkéntes, a többiek fizetésért dolgoztak. Annyi támogatást kaptam, hogy az a család, amelyiknél az első pár hónapban laktam, minden hónapban adott nekem száz frankot, ami a villamosköltségemet meg az apró költségeket fedezte. Az otthonban nem éreztem jól magam, mert az igazgatónő nagyon szigorú volt és nagyon aszketikus beállítottságú, és úgy találta, hogy túl elpuhítom, elkényeztetem a gyerekeket. Én viszont úgy éreztem, hogy a gyerekeknek, akik a családjuktól elszakadva éltek ott évekig, szükségük van törődésre, gyöngédségre, egy kis anyáskodásra, és nem értettem egyet azzal a spártai szigorral, amit az igazgatónő elvárt és maga is gyakorolt. Egy évre szólt a szerződésem, nem is akartam tovább maradni, mert megviseltek a feszültségek. Utána elmentem az adóhivatalba, ahol már korábban, a szünidőkben dolgoztam. Ott voltam körülbelül másfél évig. A jövedelmem megfelelő volt. Nekem minden jövedelem soknak számított az ösztöndíjamhoz képest, mert annak többszöröse volt. Úgy éreztem, hogy rengeteg a pénzem, és nem voltak nagy igényeim. A munka nem volt valami érdekes, de reméltem, hogy azért majd csak továbbjutok valamikor. Úgy éreztem, hogy először erőre kell kapnom, és csak azután kereshetek magamnak valami érdekesebb munkát, illetve majd akkor folytathatom az egyetemet.