Tovább a szövegrészlethez...
vallás - hit

Hódmezővásárhelyen – ahol a férjem is született – élt anyám nagybátyja, Földes Béla közjegyző és családja, akik áttértek, és nagyon elegáns és előkelő magyar keresztény társaságba jártak. Őróluk nem is tudták, hogy zsidók, egészen, amíg nem deportálták őket. Anyám lánykorában oda járt bálozni. És egy karácsonykor lementünk hozzájuk Hódmezővásárhelyre. Én akkor négyéves voltam. És anyám azt mondta nekem, hogy „Jutka, nem kell mondani, hogy mi zsidók vagyunk!” Ez egy hülyeség volt, mert miért mondtam volna, ha nem hívja fel a figyelmemet erre? Semmi okom nem lett volna mondani. És hatalmas, plafonig érő karácsonyfa, sok vendég volt, és csengettyű, hogy a gyerekek bemehetnek az ajándékok kiosztására. És akkor bementünk. És az egyik néni azt kérdezte tőlem: „Juditkám, mit hozott neked a Jézuska?” És én erre végigmértem, és azt mondtam: „Nálunk nincs Jézuska, mert én zsidó kislány vagyok!” Erre anyám megfogta a kezem, és gyorsan kirángatott a szalonból! Nem tudom, a néni megértette-e, hogy miről van szó, mert olyan abszurd volt. Anyám annyira nem volt vallásos, hogy fogalma sem volt még arról se, hogy péntek este gyertyát szoktak gyújtani. Az édesapám zsidó nevelést kapott, de ebből kevés maradt meg. Kétszer egy évben ment el a templomba: a jóm-kipúr és a zsidó újév, a rós hasána napján. És böjtölt is. Azt hiszem, istenhívő volt. Imádkozott az ünnepek alatt a templomban, de otthon is láttam. Annyira imádta anyámat, hogy nem ragaszkodott, ahhoz hogy a háztartás kóser legyen. Illetve, először kérte. Akkor Anyám mondta neki, hogy a kóser hús nem jó, meg aztán az komplikált… Meggyőzte apámat. „Jó, hát akkor ne legyen kóser.” Úgyhogy még disznóvágás is volt nálunk. Amikor már a háborús idők voltak, és nem lehetett kapni élelmiszert, akkor Brátkán volt a disznóvágás. Szóval apám mindenbe, amit anyám akart, beleegyezett. Ehhez hozzátartozik az is, hogy anyám semmiféle zsidó nevelést nem kapott. Se zsidó öntudatot. Vidéken nőtt fel, ott egész más élet volt.