Beiratkoztam a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karára, mégpedig azért, mert külügyi szolgálatra készültem. Egyik nagybátyám – Danilovics Pál, aki rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter volt – készített elő a hivatásomra. Az volt az elképzelés, hogy a jogi végzettség után külügyi segédfogalmazóként kezdem a külügyi szolgálatot. Ilyen minőségben kívántam elősegíteni hazám boldogulását. A bátyám közelebb érezte magát a földhöz, a természethez, az állatokhoz, úgyhogy ő huszártisztté képezte magát, és föl is avatták 1943 augusztusában. Én viszont inkább vitatkozó természetű voltam. A fegyelmezettséget csak bizonyos korlátok között fogadtam el, adott esetben, ha igazságtalanságot tapasztaltam, akkor nem törődtem bele. És a jogászságot pedig nem kifejezetten ügyvédként szerettem volna előmozdítani. Én a jogászságot alapul próbáltam venni ahhoz, hogy a joggal nemzetközileg foglalkozzam, engem inkább a nemzetközi jog érdekelt, és ezért aztán diplomáciai pályára készültem, amit nem tudtam elérni, mert hisz a második világháború ezt félbeszakította.