Templomba mindvégig, következetesen jártam. Nekem a vallás rengeteget jelentett, mert hisz mind a moszkvai birodalom kényszermunkatáboraiban, mind a hazai börtönben vagy a pszichiátriai intézetben mindvégig az adott teljes megnyugvást és teljes bizalmat, hogy az Úristen kegyelme mindig megkapható, mégpedig mindig olyan mértékben, amilyen mértékben szükségünk van rá. Világnézetem szerint földi törekvésünk, célunk az, hogy minél inkább domináns állapotba kerüljön bennünk az isteni szubsztancia, és minél jobban elnyomja a lehúzó földi szubsztanciát. Az ember személyisége adódik egyrészt abból, amit az Úristentől kapott, adódik abból, amit a génjein keresztül átörökölt és adódik abból, ami a környezetéből az idők folyamán beléje táplálódik. Na most, egyre inkább erősödik a környezetünkben lévő rossz, mert a környezet egyre jobban romlik. Nemcsak a környezetvédők környezetére gondolok, az emberi környezetre is. Tehát arra kell törekednünk, hogy az isteni szubsztancia, a jó kerekedjen felül, és elnyomja a környezeti hatásokat. Mert szép az, ami fölemel, és csúnya az, ami a sárba taszít, amit a disznó túr az orrával.