A harc a személyiségem és a lelki épségem megőrzéséért folyamatos volt. Minduntalan tapasztalnom kellett a különböző beavatkozásokat. Hogy mást ne mondjak, ha valakit szabadlábra helyeznek, záros határidőn belül el kell helyezkednie, állandó munkaviszonyt kellett létesítenie. Engem ugye hivatalosan elmebeteggé nyilvánítottak. A jogszabály értelmében, ha fél évig munkaviszonyom lett volna, akkor jogilag megszűnt volna ez az állapot. Amikor szabadultam, mindjárt elmentem az utolsó munkahelyemre, a Műszaki Fordító Irodára. A kollégáim nagy örömmel fogadtak és mondták, hogy soknyelvű fordítóra változatlan szükség van, de a fordítási osztály vezetője nem elégséges erre, menjek el a munkaügyi osztályra. A munkaügyi osztály vezetőnője azt mondta, hogy ő örömmel, de hát a személyzetisnek kell döntenie. Az már nem örült annyira, azt mondta, hogy hát majd így, meg úgy, meg amúgy. Mondtam, hogy ez nekem sürgős és gyorsan döntsön, úgyhogy végül is azt mondta, hogy sajnos nincs keret. No, én külsős fordítója voltam az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodának is. Tudtam, hogy fogolytársaim közül, akik eddig nem is fordítók voltak, hanem valamilyen módon fordítókká váltak, többen fordítanak ott. Gondoltam, hogy engem mint régi külsős fordítójukat visszavesznek. Úgyhogy jelentkeztem ott is. Meg is beszélték az igazgató-helyettessel, hogy ekkor és ekkor megjelenek nála. És amikor bementem, az igazgató-helyettes nem fogadott. A végén kaptam egy írást, amiben közölte, hogy nincs lehetőség a foglalkoztatásomra. Akkor a volt kollégáim a saját nevükre vettek ki fordításokat, és átadták nekem. Ezt úgy hívták, hogy „négerkedés”. De továbbra is szerettem volna elhelyezkedni. Volt olyan például, hogy az Autóközlekedési Tudományos Kutatóintézetbe föl akartak venni idegen nyelvű kiadványok lektorálására és elkészítésére. Az osztályvezető biztatott, utána a főosztályvezető biztatott, hogy most már minden rendben van, már csak az igazgató van hátra. Az igazgató is biztatott, aztán végül mégse vettek föl. A Ganz Villamosságiban ígérték, hogy fölvesznek, ott se vettek föl. Így folyt ez két-három évig, amíg a végén az Országos Műszaki Könyvtár lektora, Szabó György először mert a nevemre fordítást adni. És én az OMK-nak a fordítója voltam attól kezdve mindvégig.