Ellenséget mindig keresett az egyetem pártszervezete, a tanulmányi osztály, elsősorban a nyugati idegen nyelv szakokon. Ily módon került állandó gyanúba például a magyar–angol szakos Abody Béla, aki évfolyamtársam volt. Déry Felelet-vitája idején is belekeveredett a bajba. Akkor már Bóka László volt az évfolyamfelelős tanárunk, és egy szemináriumot vezetett, ahol meg kellett vitatnunk a Feleletet is, annak a jegyében, hogy a szeminárium is ítélje el Déryt, mivel ilyen messzire eltévelyedett a szocialista realizmus és a kommunista pártosság követelményeitől. Bóka László volt annyira óvatos, hogy nem tartott bevezetőt. Az előadó Révai vitacikkének szellemében, friss olvasmányélményeivel dúsítva kezdte elmondani, hogy Köpe Bálint valóban túlságosan későn találkozik a párttal, de neki nem imponált igazán ez az összejövetel. A polgári származású professzor, a regény másik főszereplője, túlságosan extravagáns. A Corvin-láncot megkapja, de WC-ben tartja egy szögön. Ez egy ellenállási gesztus, de különben minden ízében átlagpolgár figura. A korreferensek helyeseltek, amikor félve szót kért Abody Béla, aki akkor már atyai barátjának tekintette Déry Tibort, majd Eörsi István, aki ugyancsak Déry atyai baráti köréhez tartozott. Abody körmönfontabban és több bocsánatkéréssel, de mentségeket találva Déry Feleletére vitatkozott Révaival, a szeminárium előadójával és korreferensével. Eörsi pedig karakánabbul kelt védelmére a Feleletnek. Bóka úgy próbálta megmenteni a helyzetet, hogy a végén szót kért, és tekintettel óriási retorikai képességére, úgy utasította vissza Abody mentségkeresését és Eörsi karakánságát, hogy mégsem a Révai-féle leegyszerűsítés kategóriáival dolgozott. Az én fejemben meg se fordultak ezek a kritikai szempontok, én ezeket nem találtam bűnnek, hanem úgy képzeltem, hogy Déry írt egy regényt, megvitatható, és ha valakinek hiányérzete van, akkor ezt miért ne adhatná elő.