Tovább a szövegrészlethez...
szubkultúrák

A nagyszüleim természetesnek vették, hogy ők is, és az ismerőseik is szlovákul beszélnek. Emlékszem, hogy vasárnap kint üldögéltek a ház előtt, és ha ismerősök jöttek, szlovákul szólaltak meg. Ha én is ott voltam, mondták, hogy a gyerek is tud, csak nem beszél. Úgy látszik, ezt fontos volt mintegy megmagyarázni. Húsvétkor locsolni jártam a nagymama két testvéréhez, ők is szlovákul beszéltek. Én mindent szépen megértettem és magyarul válaszoltam, ők is megértettek engem. Olykor korholtak, hogy miért nem szólalok meg szlovákul, de nem volt belőle probléma. Akkoriban a városházán is nagyon sokan tudtak szlovákul. A polgármester nem, mert az nem odavaló volt, de a hivatalnokok igen. A tanyasi ember nem is tudott jól magyarul. Ha bejött a tanyáról adót fizetni vagy valamit elintézni, szlovákul diskuráltak, függetlenül attól, hogy volt-e rá valamiféle nemzetiségi törvény. Nem érzékeltem, hogy problémát okozott volna, ha valaki az utcán szlovákul beszélt. A templomban szlovák nyelvű istentiszteletek voltak. Az egyház ügyelt rá, hogy szlovákul tudó papokat telepítsen oda. A nagyapa is szlovák istentiszteletre járt naponta a Nagytemplomba, a rézkötésű, csatos imakönyvét mindig ott tartotta. Nagymama viszont csak vasárnap meg ünnepeken ment templomba. Szlovák egyházi kiadványok is voltak. Emlékszem, gyerekkoromban az Evangélikus Híradó, az Evanjeliky Hlásnik járt nekünk, havilap volt, Luther Márton képével.