Budapesten történt, ami történt 23-án, aminek a híre lejött vidékre is. Október 26-án Békéscsabán utcai tüntetés kezdődött, amely az éjszakába nyúlt. A Szabadság téren – ahol korábban a békéscsabai gyalogezred emlékére emelt, az ötvenes évek elején ledöntött és elföldelt első világháborús emlékmű, a 101-es obeliszk állt – népes tömeg gyűlt össze, és a csatlakozókkal egyre dagadt. Nem tudom megmondani, honnan indult, csak feltételezem, hogy a diákok kezdeményezése lehetett. Én is csatlakoztam hozzájuk. A menet a pártház felé vonult, ahol valaki felolvasta a debreceni munkástanács pontokba foglalt követeléseit. A tüntetők innen a Viharsarok nyomdához vonultak, ahol megkezdődött a követeléseket tartalmazó röplapok nyomtatása. A tömeg hömpölygött tovább, és amerre a menet elhaladt, a középületeken lévő ötágú csillagok a kövezetre kerültek, összezúzva. Közben már éjfélre járt az idő, de a tömeg – a nyomdához visszatérve – türelmesen megvárta, míg a nyomdából kikerültek a Követeljük! röplap frissen kinyomtatott példányai. Utána még egyszer elvonultunk a pártház előtt, majd a Munkácsy utcán visszakanyarodva az ÁVH épülete előtt. Az egész úttestet elfoglaló, széles sorokban haladó menet a Sztálin úton a laktanya felé tartott. A tüntetés a vasútállomásnál ért véget 27-én, szombaton hajnali két óra felé. A hangulat igen lelkes volt. Szünet nélkül hangzottak az ütemes jelszavak: Tartsatok ki, pestiek! Rákosinak kötelet, Gerőnek se egyebet! Ruszki, mars ki! Vesszenek az ávósok! Aki magyar, közénk áll! Éljen a katonatanács! A Kossuth nótát, a Himnuszt, a Szózatot is elénekeltük több ízben. A nyomda előtti várakozás közben a budapesti ifjúság egy képviselője beszámolt a fővárosban lezajlott eseményekről. A laktanya előtt a rendőrség és a honvédség képviselői már csillag nélküli sapkával álltak. A tüntetés végével a tömeg rendben szétoszlott. Rendzavarás nem történt. Emlékszem, felfegyverezett ávósok álltak a kapuban, és hallgatták az ellenük skandált jelszavakat. Nyilván nem érezték túl jól magukat, de nem reagáltak rá. Imponáló volt a tömeg merészsége. Később azt hallottam, hogy bizonyos hódmezővásárhelyi alakulatok tűzkészültségben voltak, de tűzparancsra nem került sor. Október 27-én, szombaton délben ünnepség kezdődött a Kossuth-szobornál. Kokárdásan, nemzetiszín és fekete zászlókkal vonult oda a nép. Az ünnepség kezdete előtt a megyei tanács ifjúsági parlamentje stencilezett röplapokat osztogatott, amelyeken a nemkívánatosnak tartott személyek neve szerepelt. Az ünnepség megindító volt: őszirózsák a szobor talapzatán és sok – rég nem látott – Kossuth-címer. Beszéltek a honvédség, a rendőrség képviselői, beszámoló hangzott el az ÁVH lefegyverezéséről, és megérkeztek Gyuláról a kiszabadított politikai foglyok. Elhangzott egy felhívás: jelentkezzenek a vasúti sínek felszedésére, hogy meggátolják a szovjet katonai szerelvények Románia felől történő esetleges behatolását. Beszédet mondott a debreceni küldött és Fekete Pál tanár is. A hatalmas tömeg, miként az éjjel, most is rendben hazament, rendzavarás nem történt. Az ünnepség után diákok és rendőrök megkezdték a 101-es obeliszk kiásását. Este Kaskötő István színházi dramaturg a SZOT épületének egyik ablakából ismertette az aznap megalakult ideiglenes Forradalmi Tanács összetételét az utcán várakozókkal.