Szombaton délután 15 órakor a városháza nagy tanácsterme megtelt a helyi munkástanácsok küldötteivel és a járási kiküldöttekkel. Fekete Pál elnökölt. Addig nem volt külön Békés megyei és békéscsabai Forradalmi Tanács, a megyeszékhely Forradalmi Tanácsának tevékenysége a megyére is kihatott, de akkor megalakult az önálló békéscsabai Forradalmi Tanács. Az elnök Kaskötő István lett, és – mint az egyik elnökhelyettes – én is bekerültem a testületbe. A városi Forradalmi Tanács elnökségének első ülésén úgy terveztük, hogy hétfőn elkezdődik a munka. November 4-én, vasárnap hangos lövések törték meg a hajnali csendet, majd a zaj elült. Szovjet harckocsik tűntek fel a városban, az utcánkban is. Délelőttre kidőlt fák, széttaposott útszegélyek jelezték a szovjet harckocsik útját, a járdán mindenfelé üvegcserepek. A főtéren lövegek, harckocsik, rohamsisakos szovjet gyalogos katonák voltak. A városházát, a BM mellette levő megyei főosztályát és a megyei tanács épületét is összelőve találtuk. A főút torkolatánál, az Irányi és a Munkácsy utcánál is harckocsik álltak. Ugyanez a kép fogadott a Petőfi utcai iskola, a laktanya és a Kazinczy utcai rendőrség előtt is. A Független Újság november 4-i kinyomtatott számát, melynek harmadik oldalán volt a Sztrájk helyett munka című cikkem, a szovjetek nem engedték forgalomba kerülni. Mint később megtudtam, Fekete november 4-én hajnalban, amikor meghallotta az ágyúzást, kerékpárral lóhalálában kiment Békéscsaba határába, a kommendatúrára, hogy beszéljen az orosz vezetőkkel: ne lőjenek, mert a városban nincs semmiféle ellenállás. Mivel orosz szakos volt, szót is tudott velük érteni. Meg is szűnt a lövöldözés. Azután tankokkal jártak le-föl, járőröztek is, de támadás nem volt többé. Fekete Pál nemrégiben a város díszpolgára lett, és Békéscsaba megmentője címmel írtak róla az újságban.