Hétfőn délelőtt ismét összeült a munkástanácsok küldöttértekezlete, amelyen mintegy száz-százötvenen vettek részt. Jelen volt Birkás Imre kormányösszekötő, Klaukó Mátyás, az MSZMP megyei intéző bizottságának elnöke és Kávási Ferenc, a megyei tanács elnöke is. Birkás közölte a kormány szempontjait, amit a Budapestről visszatért Gál Pál tanár is megerősített. Erre lehurrogták, mondván, hogy megvesztegették. Így vetődött fel a gondolat, hogy küldöttséget indítsanak Budapestre a munkástanácsok követeléseivel. A nyolcfőnyi küldöttségbe engem is beválasztottak, és tagja lett Takács János MSZMP intéző bizottsági tag is. Végül a pénteken megszűnt Forradalmi Tanács helyett a küldöttek megválasztották a Központi Városi Munkástanácsot. Az értekezlet jócskán belenyúlt a délutánba. majd a Megyei Rendőrkapitányságon magyar–orosz nyelvű igazolványokat szereztünk be az útra. Másnap, 20-án reggel fél hatkor gyülekeztünk a megyei tanács előtt. Négy küldött beült az MSZMP gépkocsijába, szintén négy a megyei tanácséba, és csatlakozott hozzánk a gyulai küldöttség gépkocsija is, három emberrel. Kunszentmártonban és Kecskeméten igazoltattak, de fennakadás nélkül eljutottunk Budapestre. A Soroksári úttól már láttuk a harcok nyomát. A Parlament tudakozójából a szemközt lévő Földművelésügyi Minisztérium 101-es szobájába irányítottak, ahol két előadó éppen dunántúli küldöttekkel tárgyalt, majd mi következtünk. Az asztal túloldalán Kovács Sándor ült, akit nyilvánvalóan a küldöttségek leszerelésével bíztak meg. Egyikünk megmondta neki, hogy mi a házigazdához jöttünk, de csak a portáig jutottunk. Erre ő megígérte, megpróbálja kieszközölni Kádár Jánosnál, hogy fogadjon bennünket. Ez nem sikerült, helyette Apró Antalra vagy Dobi Istvánra kaptunk ajánlatot. Hogy a nap ne teljen el hiába, Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács elnökét választottuk. Több mint három órát beszélgettünk. Dobi nagyon közvetlen volt és nyíltan beszélt velünk. Például olyanokat mondott, hogy „ezek” nem engednek, úgyis keresztülviszik, amit akarnak, tehát semmi értelme a sztrájknak. Az „ezek” alatt Kádár meg a csapata értendő. Mindenesetre némi bepillantást engedett a kulisszák mögé: ha szép szóval nem, akkor majd kényszerrel megoldják. Érthettünk belőle. Hét óra után jöttünk ki az elnöki szobából, és akkor rögtön lecsaptak ránk a rádió munkatársai. Egy riporternőnek sikerült a küldöttség néhány tagját megszólaltatni. Köztünk vita volt arról, hogy milyen nyilatkozatot tegyünk a rádióban a munka felvételéről. Kelletlenül megszövegeztem egy rövid közleményt, amelynek utolsó mondata – Takács János ösztönzésére – a munkafelvételről szólt. A riporternő ezután levezetett bennünket a stúdióba, ahol legépelték a közlemény szövegét, majd Kurilla Károly magnóra olvasta. Később megtudtuk, hogy a Kossuth Rádió még aznap este kétszer is sugározta. Mivel este nyolc órától kijárási tilalom volt, nem hagyhattuk el a Parlament épületét, amely körül volt véve szovjet tankokkal. Kádár János engedélyével a parlamenti konyhán vacsoráztunk, majd szovjet kísérettel átmentünk a Földművelésügyi Minisztérium szemközti épületébe, ahol a 101-es szobában székeken, asztalokon éjszakáztunk. November 21-én, szerdán reggel indulás előtt sétát tettünk a városban. Utunk jelentős része összelőtt házak és romok között vezetett. A Práter utcánál és a Rákóczi téren friss sírok emlékeztettek a harcokra. Hazafelé Békéscsaba előtt, a szarvasi és az orosházi út találkozásánál váratlanul egy rendőrségi gépkocsi került elénk, és arra utasított bennünket, hogy egyenesen a megyei tanácsra menjünk. Kávási, a vb-elnök fogadott minket, de meglepetésünkre egész értekezlet gyűlt össze jöttünkre. Jelen volt Birkás Imre kormányösszekötő, a megyei tanács titkára, a városi tanács elnöke, néhány funkcionárius, a megyei és a városi rendőrség képviselői, üzemi munkástanácsi küldöttek és két szovjet tiszt tolmácsostul. A rögtönzött értekezletet Kávási nyitotta meg, felkért, hogy számoljunk be az utunkról. Kényszeredetten mondtam néhány mondatot, de érdemben nem nyilatkoztam, azzal, hogy egyrészt még nincs áttéve a gyorsírt anyagom, másrészt a küldöttség még nem alakíthatta ki egységes állásfoglalását. Csakhamar kiderült, hogy a munka másnap reggeli felvételére kívánnak igénybe venni bennünket. A szovjet tiszteknek folyamatosan fordították az elhangzottakat. A munkafelvétellel kapcsolatban a megjelent munkásküldöttek előtt úgy nyilatkoztam, hogy az adott körülmények között értelmetlen a sztrájk, a vezető szovjet alezredes számára azonban ez nem volt eléggé egyértelmű. Másfél–két óra után végre kezdtek szétszéledni a megjelentek. Akkor a szovjet tisztek még egyszer közrefogtak, és ismételten arról akartak megbizonyosodni, hogy másnap a munka felvételére fogom buzdítani a munkásokat.