Jelenlegi hely

1956

Másnap délelőtt hatalmas tömeg gyűlt össze a küldöttek meghallgatására az irodaházban, nem is fért be mindenki a terembe. A szovjet megfigyelők is ott voltak. Meg is jegyeztem Hidasi városi rendőrparancsnoknak, hogy apolitikusnak tartom a jelenlétüket. Hogy minden egybegyűltnek jusson hely, átmentünk a Balassi Kultúrotthonba. A fő beszámolót én tartottam. A sztrájk kérdésében úgy foglaltam állást, hogy az adott körülmények között értelmetlen. A hallgatóság természetesen mást várt. Először fagyos hallgatás volt, majd nemtetszésüket nyilvánították: bevették a cuclit, beinjekciózták őket stb. Volt, aki rákosista szócsőnek nevezett. A végrehajtó bizottság és a rendőrség jelen lévő tagjai a munkafelvételt szorgalmazták. A szovjet hadsereg képviselői az első sorban ültek, a tolmács fordított nekik, és ők szorgalmasan jegyzeteltek. A zárószót én mondtam. Erélyesen visszautasítottam a rágalmazó megjegyzéseket, majd elmondtam, hogy a megbízatásunknak eleget tettünk, és arról valósághű tájékoztatást adtunk. Kértem, hogy a követeléseket és a sztrájkot ne tekintsék feltétlenül összetartozónak. Így is lett, másnap a legtöbb helyen felvették a munkát. Nyilván azok is aludtak rá egyet, akik azt mondták, hogy öltsünk gyászruhát. Mit lehetett tenni? Korábban még gondoltak rá, hogy jön külföldi segítség, de hamar rájöttek, hogy esze ágában sincs segíteni senkinek. A munkástanácsok küldöttei néhányszor még összeültek, de egyre nehezebb lett a helyzetünk. A Független Újság – kényszerű hallgatás után – ismét megjelent, de a fejlécen már nem a Munkástanácsok lapja, hanem a Megyei Tanács lapja felirat szerepelt. Az MSZMP újságja, a Néplap pedig nem hozta le tájékoztatóinkat és felhívásainkat, ezért december 5-én Kocziszky Mátyással Kávásinál és Birkásnál tárgyaltunk a munkástanács újságjának ügyében, de nem jártunk sikerrel.