Tovább a szövegrészlethez...
kitelepítés - bebörtönzés

Apámat a letartóztatása előtt többször kereste az ÁVH személyes beszélgetésekre. Azt mondták neki, vagy vállalkozik rá, hogy kimegy Nyugatra, beépül a nyugati magyar katonai kommunistaellenes szervezetbe, és onnan kémjelentéseket küld az ÁVH-nak, vagy letartóztatják. Ha jól emlékszem, azt ígérték, hogy családostul kimehet. Az apám nem vállalkozott a kémkedésre. Gondolom, volt annyi ítélőképessége, hogy tudta, nincs semmi esélye, hogy családostul kiengedjék, és ha egyszer már kötélnek állt, és például a feleségét vagy engem itthon tartanak, akkor már nehezebb kilépni. Megtagadta tehát az együttműködést. Az utolsó egy-két hétben már rettenetesen nyomott hangulat jellemezte. A letartóztatás nem ment olyan gyorsan, mint a Gestapónál, mert az ÁVH hosszas házkutatással kezdte, mielőtt bevitték volna. Otthon voltam, mert éjszaka történt. Apám azzal búcsúzott tőlem, hogy Mauthausenből is hazajöttem, innen is haza fogok jönni. Rá két-három hétre tartottak még egy nagy házkutatást. A házkutatást öt ávéhás végezte. Anyám végső kétségbeesésében megkérdezte az egyiket: „Él még a férjem egyáltalán?” Mire az ávéhás azt mondta: „Ha nem élne, nem lenne házkutatás.” Ennyi „megnyugtatást” kaptunk. Apámról nyolc vagy kilenc hónapig semmit nem tudtunk. Az ÁVH-nál volt benn, az Andrássy út 60-ban, ahol kínozták. Amikor kijött a börtönből, fájdalmai voltak a gerincével, megállapították, hogy az egyik csigolyája eltört.