A piaristák a katolikus egyház liberális, felvilágosult, progresszív szárnyát képviselték, nyitottak voltak. Nem dicsérték a német győzelmeket, a leventemozgalmat visszafogták, nem tartottak semmiféle jobboldali megmozdulást. A legszívesebben a franciatanáromra, Egyed Andrásra emlékszem vissza. Kiváló ember volt, 1944-ben részt vett a zsidómentő akciókban is. Papp László a történelmet tanította, később a katolikus leánygimnázium igazgatója lett. Még két tanárt meg kell említenem: Öveges Józsefet és Kovács Mihályt, mindketten kiváló matematika- és fizikatanárok voltak. Az osztálytársaim közül kettőt hadd említsek név szerint, a Piarista Gimnázium jellemzésére: Kussbach Erik barátomat, a mostani osztrák nagykövetet, aki 1956-ban ment ki, és Tőkei Ferencet, Magyarország későbbi vezető marxista filozófusát. Antall József eggyel alattam járt, jól ismertük egymást. Zlinszky János hárommal fölöttem, Pomogáts Béla pedig alattam járt egy-két évvel, Gyurkó Lászlóval párhuzamos osztályba jártunk. Ebből is látszik, milyen változatos pályát futottak be a piarista diákok. 1945 után erős nyomás alatt voltunk, állandó defenzív pozícióban, de azért az oktatás magas színvonala 1948-ig, az államosításig megmaradt. Utána a tanári kar teljesen kicserélődött. Odahozták igazgatónak Heszke Bélát, aki előtte valami egyházi gimnáziumban tanított, és becsületes, tisztességes, nagyon művelt ember volt. Igazgatósága sok bajt elhárított – hamarosan le is váltották. Az érettségi feszült hangulatban zajlott le, de valahogy csak túléltük ezt az utolsó évet.