Magyarországon és külföldön senki sem számított rá, hogy a szocialista rendszer hirtelen összeomlik. 1989-ben azonban forradalmi átalakulás zajlott le. Csodálatosnak tartottam a történteket. Sosem reméltem, hogy megérem: Magyarországból szabad ország lesz. Úgy láttam a jövőt, hogy talán a gyerekeim megérik a szabadságot, de az unokáim biztosan. Most demokrácia van, függetlenek vagyunk a Szovjetuniótól. Nagyszerű, hogy ez megtörtént, amit manapság is így gondolok. Az eltelt három és fél évre visszatekintve azonban világos az is, hogy az átalakulás sokkal nehezebben megy, és a vártnál sokkal több negatívum fordul elő. Ma már sokkal kevésbé vagyunk biztosak abban, mint 1990-ben, hogy ez jó irányban fog tovább fejlődni. Elképzelhető, hogy a politikai rendszer visszafordul az autoritarizmus felé, és elképzelhető, hogy gazdasági elmaradottságunkat nem tudjuk megszüntetni. Remélem, hogy ez elkerülhető lesz. Remélem, hogy a magyar társadalomban van erő és józanság. Az azonban biztos, hogy ma, 1994-ben a helyzet nyugtalanítóbb, mint amilyen 1990-ben volt. Egyrészt súlyos a gazdasági válság, másrészt kiábrándító, ami a politikában folyik. Ez a politikai marakodás, amit a politikai pártok egy csoportja, a sajtó folytat, számomra teljesen idegen. Szóba sem állnak egymással emberek csak azért, mert más politikai állásponton vannak. Nem helyes, hogy a politika a mindennapjainkat, a szakmai életet és a tudományt, kultúrát ilyen mértékben befolyásolja.