Az apai minta meg ifjúkori kedvenc olvasmányaim alapján őslénytanásznak készültem. Nem voltam jó tanuló, de a történelemmel soha sem volt bajom, annál több a latin nyelvvel, kisebb mértékben a némettel és sajnos a matematikával is. Az érdeklődési köröm igencsak változatos volt. Nagyon szerettem a polihisztorok életrajzát, és azt hittem, a XX. században is lehet polihisztorkodni, de hamar ráébredtem, hogy ez a műfaj kiment a divatból. A tanárok jóindulatának köszönhetően jó eredménnyel érettségiztem. Levélben jelentkeztem Pestre, az Eötvös-kollégiumba, és behívtak háromnapos ismerkedésre. Különböző tanárok beszélgettek velünk, főként arról érdeklődtek, mit olvastunk a választott szakterület irodalmából. Az az érzésem, nem mutattam annyit, amennyi bennem volt. Nem vettek fel, ott álltunk a nyár közepén, hogy mi legyen. Az egyik családi barát azt ajánlotta, legyek jogász. Borzadállyal hallgattam, szó sem lehet róla. Egyszer azzal állítottam haza, hogy beiratkozom az orvoskarra, Pécsett. Ott tanulják a legtöbb természettudományi tárgyat – érveltem –, engem az érdekel jobban, utána majd meglátjuk, átmegyek-e a paleontológiára. Ez nagyon tetszett a családnak is, főleg az édesanyámnak, aki azt remélte, hogy jól kereső orvos leszek.