Tovább a szövegrészlethez...
zsidótörvények

Valamikori nagy szerelmem, Molnár Edit azt kérte, hogy a klinikán fekvő nővérét, Györgyit vigyem fel Pestre, ahol majd hamis papírokat kap. A klinikavezetőt persze informálni kellett, hogy ellopok egy beteget. Megkértem Entz Béla kórboncnok professzort – tudtam róla, hogy végtelen rendes, liberális gondolkodású úr –, segítsen, szóljon a klinika vezetőjének, ne firtasson semmit, csak adja ki a zárójelentést. Így is lett. Május volt, gyönyörű idő. Akkor már elő volt írva a sárga csillag viselése. Györgyi a kórteremből sárga csillaggal a kabátján jött ki, de a klinika előtt várakozó konflisba már karjára vetett kabáttal szállt be. Egy ismerős lakására vittem. Este mentem érte, lesétáltunk az állomásra, beültünk egy kupéba, a csillag akkor már nem volt a kabátján. Hajnalban drukkoltam egy kicsit, nehogy felismerje valaki, de baj nélkül felértünk Pestre. Elmentünk a megadott helyre, ahol megkapta a hamis papírokat, és átvészelte az egészet, most valahol Nyugat-Európában él. A család legkisebb lánya tizenöt éves volt, őt pont a gettóba költözés előtt, az éjszakai vonattal hoztam fel Pestre. A pályaudvar kijáratánál rendőr állt, az embereknek igazolniuk kellett magukat. A lányt karon fogva a diákigazolványomat mutattam a rendőr felé, aki szinte szalutált, mert akkor az egyetemi hallgató úrnak számított. Ez a lány is túlélte. Edit, a szerelmem állandóan nyüzsgött. Hol itt volt, hol ott, hol csillagot viselt, hol csillag nélkül jelent meg, esetleg ugyanazon a helyen. Mindig könyörögtem: Editkém, ne csinálj ilyen marhaságot, egyszer ezen fogsz elcsúszni! De szerencsére ő is megúszta. Egy-két ember életét sikerült így megóvni. Egy lépcsőfokon átsegítettem őket, a továbbiakban pedig egy jól megszervezett kis csoport gondoskodott róluk. A Károly körúton volt a Mócsi nevű rádiótechnikus műhelye, az tele volt álnéven bujkáló zsidóval, részben felvidéki menekültekkel, részben hazaiakkal. Az én Editem is oda jutott be, kapták-adták a hamis papírokat, többször jártam náluk. Volt még néhány megbízatásom, nagyrészt baráti felkérések. Többször kellett furikáznom Pécs és Pest között. Egyik ember ajánlott a másiknak: jön hozzád ez a fickó, bízd rá, amit kell! Az egyik feladat Mansfeld Géza feleségének és lányának a megmentése volt. A Pesten élő, szintén orvos rokonok próbálták irányítani a mentőakciót. Azt kellett elérni, hogy megkapják a mentesítő papírt. Sajnos nem kapták meg időben, és bevitték őket a pécsi gettóba. Ott többször meglátogattam őket. A végén bevagoníroztak mindenkit. Mansfeldnét az első nap a gázba küldték.