Behajtottunk a Deák téri főkapitányságra. Bevittek egy irodába, és ott az egyik őrnagy megkérdezte, nem laktam-e régebben a Práter utcában. Kiderült, hogy az egykor felettünk lakó Faragó család egyik tagja, kamasz volt, amikor mi elköltöztünk onnan. Érdeklődött a nővérem után, aki akkor csinos fiatal lány volt, és apámat is emlegette, akit Faragóék is elismert tudós férfiúnak tartottak. Ez kedvező momentumnak tűnt. A beszélgetéseken semmi olyan nem hangzott el, se kérdés, se állítás formájában, hogy én gyanúba kerülhetek. A kérdések arra vonatkoztak, mi történt a kórházban a harcok idején, hogyan működött a mentőszolgálat. Beesteledett, és az őrnagy mentegetőzve mondta, ne vegyem rossz néven, de ott kell tartaniuk, kijárási tilalom van, másnap folytatjuk. A feleségemet felhívhattam telefonon, hogy másnap hamar végzünk, megyek haza, amint csak lehet.  Aztán rákerültem a futószalagra. Lekísértek a fogdába, a kapitányság pincéjébe. A zsebeimből mindent kirakattak velem, letétbe tették, nálam csak egy cigaretta maradhatott. A pincefogdában a zárkaajtók fölött és alatt is rések voltak, hogy úgy mondjam, közös légtérben voltunk. Lefeküdtem a priccsre és elaludtam. Reggel őrületes zsinatra ébredtem: zajongás, neveket kiabálnak, egymást keresik. Elénekelték a Himnuszt, a Szózatot, a Rákóczi-indulót és minden lelkesítő éneket. Egyszer valaki bekiabálta: szombat van, hétfőig biztosan ránk se néznek, vessük be az éhségsztrájkot, és követeljük a soros ügyészt. Elég vészjóslóan hangzott. A reggelit mindenki visszautasította, én sem kértem. Valamikor délután felkerültem az irodába, ahol ismét Faragó őrnagy fogadott. Azonnal elkezdte: nagyon sajnálom a körülményeket, amelyek előálltak, a kedves felesége már mozgósította a fél várost. Később kiderült, hogy a feleségem elég hosszú ideig várakozott, aztán elkezdett telefonálgatni, az országos rendőrfőkapitánnyal is beszélt, aki megnyugtatta, hogy nincs semmi bajom, haza fognak küldeni. Később bevittek egy nagyobb irodahelyiségbe, ahol egy rendőr alezredes elkezdte felvenni a jegyzőkönyvet. Mire elkészült, és több példányban aláírtuk, este nyolc óra lett, márpedig délután négytől kijárási tilalom volt. Megkérdeztem, hogy jutok haza. Természetesen haza fogjuk vinni, vagyunk olyan jóban a szovjet elvtársakkal, hogy gondoskodnak a biztonságos hazajutásáról – volt a válasz.