A rádió reggel bemondta, hogy kilenc óránál hamarabb senki ne induljon el otthonról. Mi hét órakor már készen voltunk, Pali menni akart. Fél nyolc tájban gyalog elindultunk. Óriási köd volt az Orbánhegyi úton. Mentünk lefelé, és amikor kiértünk a ködből, ameddig elláttunk, végig szovjet tankok, páncélautók álltak, mellettük nyüzsögtek a szovjet katonák. Nagyon sok sebesült lehetett közöttük, mert bekötött fejek és felkötött karok képe maradt meg bennem. Amikor kibukkantunk a ködből, legalább három géppisztoly meredt ránk. Paliba karoltam, még a fejemet se mertem fölemelni. Megálltunk persze. Közben az egyik orosz azt mondta a másiknak, hogy ez egy ezredes, mire a géppisztolyokat lejjebb engedték egy kicsit. Pali tudott oroszul. Azt kérték tőle, mutassa meg a legrövidebb utat, ahol el lehet hagyni a várost, és hogy ő is menjen velük. Azt válaszolta, jó, de először hazakíséri a feleségét. Az oroszok nem kérdezték, hol lakunk, mi eltűntünk a ködben, és otthon kivártuk, amíg elmentek. Pali megkért, ne akarjak bemenni az intézetbe, ő sokkal nyugodtabb, ha én otthon maradok. Nem szívesen, de rábólintottam. Megígérte, hogy telefonon tartjuk a kapcsolatot. Otthon voltam, hallgattam a rádiót, és alig ettem. Nem is nagyon volt otthon ennivaló. 25-én, amikor hívtam, ilyeneket mondtak: tárgyal, a másik épületben van, azért nem tudják adni. Utólag derült ki, hogy akkor már elment a Kiliánba. Bata, a honvédelmi miniszter, vagy a vezérkari főnök adta neki a parancsot, hogy öt tankkal menjen a Kilián laktanyához, és tisztítsa meg a környéket a felkelőktől. Az esztergomi alakulat öt páncélosa indult el a Margit híd pesti hídfőjétől. Pali az első tankba szállt be. Jóval később sikerült beszélnem annak a tanknak a parancsnokával. Elmondta, hogy vidéki alakulat lévén, nem ismerték Budapestet, rádióösszeköttetés sem volt az öt tank között, ezért kettő eltévedt, a Kálvin tértől csak három haladt tovább az Üllői úton. Arról volt szó, hogy az öt páncéloshoz csatlakoznak a tisztiiskolások, hogy együtt tisztítsák meg a Kiliánt és környékét. A periratokból tudom, hogy a Kossuth akadémiások megtagadták a parancsot. Sokáig tartott, míg a Kiliánhoz értek, mert a Corvin köziek tűz alá vették őket, és ők visszalőttek. Végül csak az az egy tank jutott el a Kiliánig, amelyikben Pali volt. Amikor be akartak állni a laktanya udvarára, kiderült, hogy a tank nem fér be a kapun. Közben a laktanyából kikúszott egy tiszt, és közölte velük, hogy már tűzszünet van. Akkor Pali kiszállt – előbb kidugott egy fehér és egy nemzetiszínű zászlót –, és a tömeg elkezdett éljenezni, hogy a honvédség velük van. Miután az ováció megszűnt, Pali megkérdezte, van-e köztük valaki a felkelők vezérei közül. Jelentkeztek néhányan, és Pali behívta őket a laktanyába. Elmondták, mi a bajuk: az orosz megszállás, az államosítás, a kolhozosítás. Ugye a legtöbb munkás azért jött föl Pestre, mert elvették a földjüket. Ők tulajdonképpen azt akarják, mondták, hogy menjenek ki az oroszok Magyarországról. Pali egyetértett velük, meg is mondta nekik. Attól kezdve nem háborúztak egymással. A kiskatonáknak nem tiltotta meg, hogy a felkelők oldalán harcoljanak, ők akkor a Molotov-koktélokat már a szovjet páncélosokra és tankokra dobálták. 25-én délután is beszéltünk telefonon, amikor már benn volt a Kiliánban. 28-ig teljesen egyedül voltam otthon, nem ettem, nem aludtam, imádkoztam, rádiót hallgattam, telefonáltam. Pali mindig nyugtatott telefonon, közben a háttérből hallottam a harci zajt. Hát nem tudtam megnyugodni.