Tovább a szövegrészlethez...
megtorlás 1956 után

​ Közben tovább alakult az állásügyem. 1958 márciusában egy kézzel írt cédulát találtam a levélszekrényben. Az volt rajta, hogy állás ügyében, amennyiben még érdekli, keresse föl X. Y.-nét a Kerepesi temetőben, ő segíteni fog. Valami ilyesmi, és teljesen ismeretlen aláírás. Először megijedtem, miért éppen a temető, lehet, hogy soha többet nem jövök ki onnan. De égető volt a dolog, elmentem. Kiderült, hogy valóban munkásfelvétel van, és az a nő, akihez mennem kellett, tudott rólam. Temetői segédmunkás lettem munkakönyves állásban. Annyiban rossz volt, hogy kevésbé voltam szabad, de nagyon rendes volt a temető igazgatója, megengedte, hogy az irodájából telefonáljak a Gyorskocsi utcába. Telefonon kértem a beszélő-, a csomag- és a levélengedélyeket, amit mindig elutasítottak. Később a főkertész, aki egy kedves ember volt, megkérdezte, tudom-e, hogy kerültem oda. Elmeséltem neki a levélládába dobott cédulát az ismeretlen aláírással. Azt is elmondtam, hogy korábban, bár nem vagyok párttag, írtam a pártnak egy levelet, amiben megkérdeztem, vajon a párt álláspontja-e, hogy én még a létminimumot se kereshetem meg. Nem tudom, kinek címeztem, talán valaki mondott egy nevet. Olyan válaszban reménykedtem, hogy ez nem a párt álláspontja, és ha valahol éppen nem akarnak fölvenni, akkor csak előhúzom az írást. Nem kaptam választ. A főkertész elmondta, hogy tudomása szerint szabad pártnap vagy pártmunkások összejövetele volt Kádárnál, ahol szó esett a levelemről. Kádár megkérdezte, tud-e valaki mondani olyan munkahelyet, ahol Maléterné elhelyezkedhet. Erre valaki elmondta, hogy a temetőkben éppen munkásfelvétel van. Valószínű, egy pártmunkás dobta be hozzám a kis cetlit, így kerültem a temetőbe. Kádár János ilyen nagylelkű volt hozzám, temetői segédmunkás lehettem. Borzasztó volt, a környezet nagyon nyomasztóan hatott rám, és időnként piszkáltak is az ott dolgozók. Rettenetesen trágár tónusban beszéltek, nekem nagyon idegen volt. Megkértem a főkertészt, ha lehetséges, tegyen ki parcellára dolgozni, ott sokkal jobb volt. A párom egy nagyon helyes, aranyos fiatalasszony volt, jól össze tudtunk dolgozni. Akkor még voltak sírásó generációk, akik ott is laktak a temetők közelében, egy ilyen családnak volt a lánya. Itt dolgoztam 1958. június 17-ig.