Kétlakiak voltun, felváltva laktunk Halmajon meg Gyöngyösön. Erre sokszor gondoltam, amikor botanikát tanultam: a kétlakiság egy nagyon érdekes fiziológiai tulajdonsága a növényeknek is, állatoknak is. Gyöngyösön volt a Jókai utca 53. című ház. Egy jó polgári lakás volt, nagy verandával, tágas hallal és öt szobával, az egyik vendégszoba. A szüleim szerették a vendégeket. Ez egyébként is akkoriban sokkal inkább szokás volt. A közlekedés nehézkesebb volt, mint ma. Ha egy vendég jött, akkor az rendszerint éjszakára is maradó vendég volt. Általában amúgy sem egynapos vendégek voltak. Szerették a vendégeket, a vendéglátás információcsere is volt, tehát egy nagyon fontos társadalmi eseménynek számított. Hátul volt egy raktárhelyiség, ami nekem nagyon fontos volt, mert ott voltak az én állataim. Nekem mindig voltak állataim. Mindig volt valami állatom. Sokáig volt tengerimalacom. A halmajiak meg mindig hoztak ilyet, meg olyat, meg amolyant. Baglyot meg kisrókát. Az ott egy kicsit az én birodalmam volt. És még egy garázs volt mögötte, meg még a garázs mögött is egy kis, az autóhoz tartozó raktár. Nem volt még benzinkút, amikor én kisgyerek voltam, hanem hordóban vették a benzint, és otthon töltöttük föl az autó tankját. És hát az autó! Az már tizenkét-tizenhárom éves koromban nekem volt a feladatom, hogy reggelenként az autót előkészítsem. Ez azt jelentette, hogy én néztem meg, megfelelő-e a levegőnyomás a kerekekben. Azt mindennap ellenőrizni kellett, meg az olajszintet, meg a vizet a hűtőben. Ha ez rendben volt, akkor már tizenhárom éves koromban volt jogom kiállni az utcára. A jogosítványomat tizennyolc éves koromban kaptam meg. Még most is meg szokták a rendőrök csodálni: „Már akkor is lehetett vizsgázni?” Nagy udvar volt nálunk. Két gyönyörű vadgesztenyefa állt közvetlenül a ház udvarában, a ház mellett. Szép árnyékot adtak, és ez lehetővé tette azt is, hogy nyaranta be legyen bútorozva, ülő- meg fekvő- meg egyéb alkalmatosságokkal.