A birtok jelentős része azonban szántóföld volt. Magas aranykorona értékű, nagyon jó földek voltak azok, amelyeket apám rendkívül gondosan tartott karban, és a termőképességét nemcsak megőrizte, hanem gyarapította is. Az érdekessége az volt, hogy amióta csak az eszemet tudom, kisvasúttal volt berendezve. Lóvontatású vasút volt, egy ló két vagy három csillét húzott, és a lovak nagyon könnyen megtanulták, nem kellett hajtani őket, mentek a sínek között maguktól. Nagyszerű szállítási lehetőséget teremtett, nagyon célszerűnek bizonyult. A végállomás ott, a majorban volt. Volt olyan ötven hold szőlőnk is. Apám azt tartotta gazdaságosnak, hogy legyen csemegeszőlő és legyen borszőlő is. Csemegeszőlőnek akkor a saszla volt a legdivatosabb fajta. Borszőlőnk nagyobb része a környékre jellemzően az olaszrizling volt, de volt tizenöt hold otellónk is. Az otelló szőlő ugye egy úgynevezett direkttermő szőlőfajta, amely nem kimondottan javasolt telepítésre, azon téves feltételezés következtében, hogy abban nem etilalkohol, hanem metilalkohol képződik. Az Mátra vidékén azonban kitűnő otelló terem, amelynek a színanyaga is nagyon értékes, és nagyon-nagyon kellemes, nagyon jó aroma-, savanyagai is vannak. A mi otellónk a visontai oldalon volt, és kitűnő bort készítettek belőle, nagyon mély színűek voltak. A vörösborosban hatalmas betontartályokban érlelték nyolc napig megdarálva, hogy a színanyaga kioldódjék. A festékanyag közvetlenül a héj alatti sejtrétegben van, és csakis alkoholban oldódik. Kereskedelmi forgalomba nem is került, mert az egész mennyiséget az egri érseki pincészet vásárolta meg. Állandó kapcsolat volt az apám meg az érseki pincészet között, amikor kierjedt az otellómust, és első fejtés megtörtént, akkor jelentkeztek és elvitték. Az otelló tizenöt százalékig az egri bikavér alapanyaga.