Jelenlegi hely

zsidótörvények

Szörnyű dolgok történtek, elvették a nagyanyámnak a házát, úgynevezett kényszereladásban az apámnak a fűrésztelepét, aztán a sárga csillag, aztán tiltva volt moziba járni, tiltva volt személyzetet tartani. Hosszú lenne felsorolni, nem lehetett normális életet élni, de ez valahogy az én életemet nem bélyegezte meg. Mi annyira optimisták voltunk, elsősorban meg voltunk róla győződve, hogy a szövetségesek megnyerik a háborút, és hogy Magyarország minket nem fog a németeknek kiadni. Hál’ Istennek voltak zsidó családok, akik elmenekültek! Átszöktek Romániába, a határ ott volt két lépésre. Vagy még, amikor a határok nyitva voltak, elmentek jobbra-balra, külföldre, amerre tudtak. Ők okosak voltak.

zsidótörvények

Apám az első világháborúban nagyon magas kitüntetéseket kapott. Az olasz fronton volt. Egy kitüntetés – a Nagy Ezüst, vagy micsoda – hiányzott ahhoz, hogy kivételezettek legyünk a zsidótörvények alól. De annyira azért kivételezett volt, hogy engem felvettek a Szilágyi Erzsébet Református Leánygimnáziumba, mint egyetlen zsidót. 40-ben lett Erdély magyar újra, és akkor kerültem én ötödikbe, tizennégy éves koromban. És kérdezték apámtól, „Meg vagy őrülve?! Hogy a lányod az egyetlen zsidó legyen? Szegény gyerek! Ki tudja, minek teszed ki!” És apám azt válaszolta: „Jutkának meg kell tanulnia, hogy minden körülmények között, és minden helyzetben meg kell állja a helyét!” És ezt én soha az életben nem felejtettem el, lényegében ez volt az életem útmutatója. És a másik, amit sokszor mondott, és abszolút megalapozta az én szellemi világomat és világlátásomat, az az volt, hogy „A jogainkkal élni kell!” Édesapám magyar zsidónak vallotta magát mindig – először jött, hogy magyar, és aztán, hogy zsidó.

zsidótörvények

Volt-e Nagyváradon antiszemitizmus? Egész biztos volt, de én erről tanúskodni nem tudok. Mint egyedüli zsidót a református gimnáziumban, engem soha nem ért inzultus. Volt két nagyon jó barátnőm, Török Márta és Szinai Piroska (akit Pinai Sziroskának hívtunk). Nagyon közeli barátok voltunk. Emlékszem, amikor már nem volt szabad zsidónak moziba mennie, eljöttek értem, karon fogtak úgy, hogy a sárga csillagot eltakarják, és elvittek a moziba. Ami részükre is rizikó volt. Soha nem láttam viszont őket a deportáció után. Fájdalmas pont részemre, hogy ez a két lány soha nem érdeklődött, hogy visszajöttem-e. Azok a lányok az osztályból, akikkel semmi különösebb kapcsolatom nem volt, amikor kijött a gettórendelet, akkor eljöttek nagy orgonacsokrokkal a lakásunkra, hogy a barátságukat kifejezzék.