Tovább a szövegrészlethez...
munkásság

És Père Couturier ajánlotta be Hervét Matisse-hoz. Hervé elment Matisse-hoz, aki akkor Vence-ben élt és fotózta vence-i kápolnáját, ami dominikánus apácák részére készült. És készített róla portréfotókat is. Ez nagy élmény volt Hervének, mert ő nagyra tartotta, nagyon szerette Matisse munkáját. És nagyon boldog volt! És megjelent Matisse-ról egy nagy riport. Père Couturier hívta fel Hervé figyelmét, hogy épül Marseille-ben Le Corbusier-nek egy nagyobb épülete, és azt érdekes lenne fényképezni. Hervé elment Marseille-be. Az újság, ahol jelentkezett, hogy Courbiser-vel csinálna interjút, adott neki némi pénzt útiköltséghez. De az nagyon kevés volt, úgyhogy csak két napig maradhatott ott. Ez 1949-ben történt.

munkásság

Az Unité d’Habitation még épülőben volt. Hervé hat-hétszáz képet készített egy nap alatt. Ugye engedély kellett, hogy az építési területre bemehessen. El is ment Le Corbusier műteremébe, és ott kapott egy papírt. A műteremben ki volt írva: „A fényképész urak legyenek olyan szívesek, és adjanak le egy képet!” Azt hiszem, ezt sokan nem vették komolyan, de Hervé igen. Ő elküldte a kontaktképeket. És erre jött a válasz rögtön, hogy „Negyven éve keresek egy jó építészeti fényképészt! És magának építész lelke van! Jöjjön el hozzám minél hamarább!” Ez volt Hervé pályájának a megalapozása. Hervé ettől kezdve Le Corbusier minden munkáját fényképezte – az épületeket, a lakásban a rajzait, a festményeit, a szobrait. Le Corbusier mondta, hogy Hervé képei nyomán azt is meglátta a saját épületein, amire eredetileg nem is gondolt.

munkásság

Tulajdonképpen egészen addig, amíg Hervé munkájában nem tudtam közreműködni, semmihez sem volt igazi motivációm. Amihez lett volna, valami művészeti ág, ahhoz nem értettem. De nagyon jó volt résztvenni Hervé munkájában. Mellette meg tudtam valahogy tanulni a dolgokat, nagyon is beleéltem magam, sokszor az volt az érzésem, hogy ezt közösen fényképeztük, többes számban. Annyira azonosítottam magam az ő munkájával, hogy ez aztán komoly élvezetet okozott. Kezdetben a mechanikus munkában segítettem, mint például számozni a negatívokat és a kontaktokat. Akkor még dolgoztam házon kívül, hazajöttem, és leültem vacsora után ezeket csinálni. Hál’ Istennek még nem volt televízió. Miután volt a műtétem, és anyám meghalt (neki is rákja volt), végleg abbahagytam a házon kívűli munkát, egyre intenzívebben kezdtem foglalkozni Hervé munkájával. Tárgyalni a kliensekkel, telefonálni a kiadóknak, randevút kérni, megmutatni ezt vagy azt a képet vagy témát, szervezni a kiállítást. Ez nagyon tetszett nekem, és Hervének is jól jött.