Tovább a szövegrészlethez...
munkásság

A szabadalmaim a festékekkel meg a műanyagokkal kapcsolatosak. Egy nagyon jó szabadalmunk volt például, egy átmeneti korrózióvédelemre szolgáló festék, amit két kollégámmal a TVK-nál beadtunk. Ez a tengerentúlra vitt fém-, acél-, vasszállítmányoknak, ha lefestették a szerkezetet, átmeneti védelmet biztosított. A fejlődő országokba, Afrikába menő szállítmányokra gondolok. Ideiglenesen befestették ezeket a szerkezeteket, és addig nem rozsdásodtak, amíg a felhasználási helyükre nem értek, ott pedig már csak a végső bevonattal kellett ellátni őket. Ez egy hallatlan értékes szabadalmunk volt! A TVK viszont blokkolta, nem volt hajlandó gyártani, és nem volt mit tenni, övé volt a szabadalom. Annak idején nem lehetett a mi nevünkön regisztrálni. Nem volt indok. Előfordult aztán olyan is, hogy Magyarországon meghirdettek egy országos korrózióvédelmi pályázatot. Olyan korrózióvédő festékekkel lehetett pályázni, amelyek nagy védelmet biztosítanak a fémszerkezeteknek, tartósak, ugyanakkor az áruk is elérhető. Megnyertem az első díjat, meg a minisztérium különdíját. Tizenötezer forint volt az első díj. A TVK-nál nem is tudták, hogy az én pályázatom lett az első, és hogy azt a festéket lehetne gyártani. Nem gyártották, agyonhallgatták, fiókba süllyesztették az egészet. Ez nem olyan inzultus, mintha pofon vágtak volna, de műszakilag és anyagilag igyekeztek gátolni, „tönkretenni”. Nem hagytam, előbújtam a víz alól, csináltam a következőt, és úgy viselkedtem, mintha mi sem történt volna. A találmányaim pénzt hoztak volna. Nálam mindig azt gátolták, hogy nagyobb jólétre vagy bevételre tegyek szert. Az eredményeket hoztam, azzal nem volt semmi baj. De a „dicsőség”, hogy egy megyei lap lehozza, vagy valahol közlik, hogy az első díjat a TVK mérnöke nyerte, nem jutott osztályrészemül. Ezek az utak zárva álltak előttem! Így is el lehet lehetetleníteni valakit, de ez a munkám iránti szeretetemet nem csökkentette. A Tiszai Vegyi Kombinátnál az utolsó pillanatig hoztam az eredményeket. Nem lehettem „fél mérnök” vagy „negyed mérnök”, ott teljes mérnöknek kellett lennem. Mikor már a huszadik dolgozatom jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban, Svédországban, Ausztriában, Németországban, Angliában – arra vigyáztam, hogy jelentettem meg a Szovjetunióban is –, akkor már hagytak dolgozni.