Amikor 1947 októberében szorongva odamentem bejelentkezni ezekhez a fiúkhoz, hogy nem vennétek-e föl engem, akkor körbeszimatoltak, leültettek, kifaggattak. Különböző kérdéseket tettek föl, amelyek a családi helyzetemre, származásomra, politikai rokonszenvemre vonatkoztak. Megéreztem, hogy az fog imponálni nekik, ha baloldali valakiként jelenek meg, bár nem voltam hozzászokva, hogy az ember minősítéséhez hozzátartozik, milyen párttal vagy politikai irányokkal érzi magát elkötelezettnek. Olyanfajta magabiztosság jellemezte őket, amelyikben egy kis bántó, ironikus fölény is érződött. A nékoszisták magatartására ez általánosan jellemző volt. Lehet, hogy még az enyémre is, mihelyt én is megszereztem a Nékosz-önérzést. Fölvettek, de némi gyanakvással. Idegen szagot éreztek rajtam, szocdemséget, egy származásbeli bizonytalanságot. A borbélysághoz mindig valamilyen félúriasság képzete társult és félszegnek találtak. Nem láttak maguk közül valóan önérzetesnek és kemény föllépésűnek.
A szóbeli felvételi jelentette az első mellbeverő élményt számomra arról, hogy itt egy új kurzus kezdődik. Addig Újkígyóson és Békéscsabán éltem, az otthonossá válás jegyében, és 1949 nyarán már szinte abban az érzésben, hogy végre igazán otthon vagyok, és az a világ, ami most itt alakulóban van, minden ízében az én világom lesz.
A kollégiumban szintén érzékelni lehetett a szigorodást, az éberség megnövekedését és az ideológiai túlérzékenységet, amely minden, a szabványtól eltérő megnyilvánulást gyanúsnak minősített. Volt köztünk néhány művészettörténész hallgató, és egyszer átmentünk a közeli Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeumba, és ott kiállítva láttunk egy kínai bronzlovacskát. Minthogy tökéletes kidolgozottságú volt, az egyik művészettörténész fiú megsimogatta a bronzlovacskát és meglehetős iróniával azt mondta: mintha a szocialista realizmus mintái alapján készítették volna. Ebből kollégiumi fegyelmi lett a fiú ellen, mert iróniával nyilatkozott a szocialista realizmusról és közben a ló farkát simogatta éppen, ami a tiszteletlenség jele volt. Különösen azok kerültek a veszélyeztetettek közé, akik nagyon alacsonyról indulván, egyszerre akarták befogadni az ideológiai tudományokat, és ez túlságosan megterhelte őket, gyomorrontás helyett agyrontás következett be náluk.
Ellenséget mindig keresett az egyetem pártszervezete, a tanulmányi osztály, elsősorban a nyugati idegen nyelv szakokon. Ily módon került állandó gyanúba például a magyar–angol szakos Abody Béla, aki évfolyamtársam volt. Déry Felelet-vitája idején is belekeveredett a bajba. Akkor már Bóka László volt az évfolyamfelelős tanárunk, és egy szemináriumot vezetett, ahol meg kellett vitatnunk a Feleletet is, annak a jegyében, hogy a szeminárium is ítélje el Déryt, mivel ilyen messzire eltévelyedett a szocialista realizmus és a kommunista pártosság követelményeitől. Bóka László volt annyira óvatos, hogy nem tartott bevezetőt. Az előadó Révai vitacikkének szellemében, friss olvasmányélményeivel dúsítva kezdte elmondani, hogy Köpe Bálint valóban túlságosan későn találkozik a párttal, de neki nem imponált igazán ez az összejövetel. A polgári származású professzor, a regény másik főszereplője, túlságosan extravagáns. A Corvin-láncot megkapja, de WC-ben tartja egy szögön. Ez egy ellenállási gesztus, de különben minden ízében átlagpolgár figura. A korreferensek helyeseltek, amikor félve szót kért Abody Béla, aki akkor már atyai barátjának tekintette Déry Tibort, majd Eörsi István, aki ugyancsak Déry atyai baráti köréhez tartozott. Abody körmönfontabban és több bocsánatkéréssel, de mentségeket találva Déry Feleletére vitatkozott Révaival, a szeminárium előadójával és korreferensével. Eörsi pedig karakánabbul kelt védelmére a Feleletnek. Bóka úgy próbálta megmenteni a helyzetet, hogy a végén szót kért, és tekintettel óriási retorikai képességére, úgy utasította vissza Abody mentségkeresését és Eörsi karakánságát, hogy mégsem a Révai-féle leegyszerűsítés kategóriáival dolgozott. Az én fejemben meg se fordultak ezek a kritikai szempontok, én ezeket nem találtam bűnnek, hanem úgy képzeltem, hogy Déry írt egy regényt, megvitatható, és ha valakinek hiányérzete van, akkor ezt miért ne adhatná elő.