Tovább a szövegrészlethez...
rendszerváltozás

Az a véleményem, hogy a monolitikus állam- és párthatalom leépülése nem 1988-ban, a májusi pártértekezlettel indult el, hanem a hatvanas években. Ennek a pártnak ugyanis az a lényege, hogy egyeduralkodik. Mihelyt az egyeduralmából bármit fölad, önmagát kezdi föladni, és mire elérkezünk a nyolcvanas évek végére, annyi mindent feladott már, hogy önmaga is alig létezik, hiszen a hatalmát csak kapkodó, hisztérikus beavatkozásokban, kézi vezérléses megoldásokban próbálja érvényesíteni, de a hatalom igazából már kicsúszott a kezéből.

rendszerváltozás

1988 májusában pártértekezlet volt, amely változások sokaságát indította el az országban. A pluralizmus jegyében pártok szerveződését tette lehetővé, és az Írószövetség nagyon hamar ott találta magát, hogy kivonult belőle a politika, a politizáló kedvű írók különböző szerveződésekben, a Magyar Demokrata Fórumban vagy a Szabad Demokraták Szövetségében találták meg működési területüket. Ezzel az Írószövetség elveszítette azt a súlyát is, hogy egy politikai ellenzéki gyűlésnek számítson.

rendszerváltozás

Ezért néhányan, Kardos G. György, Varjas Endre és jómagam elég sok glosszával, néhány publicisztikai írással – amelyeknek mindig Három kérdés volt a címe –, vitába szálltam olyan sajtó-megnyilvánulásokkal, amelyekből azt a radikalizmust éreztem ki, hogy itt most minden tagadódik. Hogy itt most tisztességes emberek négy évtizedes igyekezete nemcsak hogy megkérdőjeleződik, hanem a bűnös cselekvés kategóriájába sorolódik, és az országnak olyan jövője rajzolódik ki, amelyet én – éppen a pluralizmus és az elképzelt demokrácia jegyében –, úgy gondoltam, hogy vitathatóvá tehetek. Ebben a megosztásban egy idősebb nemzedék, a volt MSZMP-tagok egy része állt szemben egy fiatalabb nemzedékkel, amelyben szintén voltak MSZMP-tagok, de azok ezt minél hamarabb igyekeztek elfelejteni.

rendszerváltozás

Ebben a történetben nemcsak az én lelkemről van szó, hanem egy precedensről, amelyre a szakmának föl kellett volna kapnia a fejét, amelynek az a lényege, hogy valakit saját kollégái politikai okokból nem kívánatosnak minősítenek. És ha egyszer politikai okokból kezdjük egymást nem kívánatosnak tartani, akkor ne reménykedjünk a vélemények pluralizmusában, akkor ami itt alakulóban van, az nem demokrácia lesz, hanem ugyanolyan puha diktatúra, mint amilyen korábban volt, csak a szereplők változnak.

rendszerváltozás

Minden radikális változás nemcsak az előző rezsimet söpri el, hanem az előző rezsim lojális ellenzékét is. És az a furcsa, hogy az előző rezsim bizonyos intézményei és orgánumai, mint ahogy egy mesében átbucskázza magát a kiskacsa, és lesz belőle ezzel az átbucskázó mozdulattal egy gyönyörű királyfi, sokkal könnyebben át tudták menteni magukat, mint az előző rezsim ellenzéke.