Tovább a szövegrészlethez...
munkásság

Nem kerestem rosszul a labdaüzemben, és közben egyre többet tanultam lengyelül. Először a műszaki könyvtárnak fordítottam, majd dolgoztam az Országos Fordítóirodának is. Ez a fordítóiroda tele volt osztályidegenekkel, nagyrészt egykori katonatisztekkel. Sokat dolgoztam, nagyon jól kerestem. A fordítóiroda igazgatója korábban az ÁVH egyik vezetője volt. Tudta, kik vagyunk, és mi is tisztában voltunk vele, hogy ő kicsoda – így békén hagytuk egymást. Az illetőt azonban idővel kirúgták – Kádár minden volt ávéhást kiszorított a fontosabb pozíciókból. Az új igazgató viszont engem rúgott ki. Nem volt elég hely a fordítóirodában, ezért azt mondták, dolgozzam otthon, én pedig boldogan dolgoztam otthon. Egy pénteki napon azonban kerestek a munkahelyemről, és nem találtak otthon, ugyanis elmentem a barátaimmal kirándulni. Ezért kirúgtak. Ezt követően egy darabig mint szabadúszó fordítót alkalmaztak az Országos Fordítóirodánál, aminek volt egy olyan funkciója is, hogy munkával lássa el a politikailag gyanús alakokat. Ott dolgoztam egy fél évet, eközben kerültem kapcsolatba a Központi Statisztikai Hivatallal. A Statisztikai Hivatal 1962-ben egy nemzetközi tudományos konferenciát rendezett az életszínvonalról és az ágazati kapcsolatok mérlegéről. A külföldi dolgozatokat magyarra, a magyar dolgozatokat idegen nyelvre kellett fordítani. Mivel a fordításokat én végeztem, a KSH könyvtárában kapcsolatba kerültem Hajdú Elemérnével. Jól képzett, intelligens, éles eszű közgazdász volt, ismerte anyámat. Az ő ötlete alapján mentem a Statisztikai Hivatal könyvtárába dolgozni. A könyvtár igazgatója, Dányi Dezső nagyon tehetséges és bátor ember volt: ő alkalmazta később, szabadulása után Bibó Pistát. Dányi engem is fölvett, először négyórás részfoglalkozásúként, majd amikor látta, hogy nem tört ki botrány, hatórásként. 1962 őszén kezdtem dolgozni, 1963 tavaszán Szabady Egon áthívott a KSH Népességtudományi Kutatóintézetébe, ahol a Demográfia című folyóirat alsóbb szintű szerkesztőségi munkáját kellett ellátnom. Kijavítottam a kéziratokat, a kefelevonatokat, és annyit kutathattam, amennyit akartam. Így indult el KSH-beli karrierem.

munkásság

A Szociológia Tanszék vezetője, Gazsó Ferenc 1983 tavaszán szólt, hogy miniszterhelyettesi pozícióval akarják megbízni a Művelődési Minisztériumban, és utódot keres. Megkérdezett, nem vállalnám-e a tanszék irányítását. Azt válaszoltam, hogy nem szeretném elvállalni, de Józsa György, a minisztérium Marxizmus–Leninizmus Oktatási Főosztályának vezetője fölhívott telefonon, hogy rábeszéljen a tanszékvezetésre. Figyelmeztettem, nem vagyok párttag, mire azt mondta, ezzel a kérdéssel nem kell foglalkozni. Kértem egy hét gondolkodási időt, ezalatt megkérdeztem a barátaimat az ajánlatról. Többen javasolták, hogy vállaljam el. Elvállaltam. Szerettem volna félállásban a Statisztikai Hivatalban maradni, hogy megkezdett munkákat folytassam, de Nyitrainé ehhez nem járult hozzá. A tudományos kutatás terén többet nyertem vele, mint amennyit veszítettem azáltal, hogy a KSH adatfelvételi háttere kiesett, mert függetlenebb voltam, mint a KSH-ban.

munkásság

A politikusi pályán nem gondolkodom, határozottan nem. A rendszerváltozás körül – amikor a lehetőség megnyílt – határoztam abban, hogy nem vállalok politikusi szerepet. Mondhatom: azért is, mert már öreg vagyok, hogy átálljak, de mondhatom azt is, véleményem szerint nem vagyok alkalmas a politikusi munkára. A diplomáciaira meg végképp nem. Engem jobban érdekel, hogy Magyarországon mi történik, és eben milyen szerepet tudok játszani, mint hogy elmenjek nagykövetnek egy külföldi országba. Úgy ítélem meg, és ezt számos kollégám is mondja, hogy mindeddig sikerült az egyetemet viszonylag elszigetelten tartani a politikától. Az egyetemen belül súlyos összeütközésekre, harcokra nem került sor. Mindig fölbukkan egy-egy ember, aki nagy hévvel és demagógiával megpróbálja behozni a politikát, ezeket a kísérleteket általában sikerült leszerelni.