A másodfokú tárgyalás a Fő utcán, Mecsér József tanácsán folyt le. Mecsér áttételesen ismerős volt. Előzőleg a Gyárépítő Vállalatnál dolgozott jogászként. Ugyanennél a cégnél dolgozott a nagynéném, Darin Katalin, Kovács Lajos építész titkárnőjeként. Kovács Lajos felesége pedig Mecsér József titkárnője volt. A feleségem fel is kereste a lakásán. Mecsér készségesen fogadta, de a felesége egy szadista hajlamú nő lehetett, aki élvezettel tudta kimondani, hogy halálos ítélet. Ő ítélkezett. Megnézte az iratokat, amelyeket a férje hazavitt, és döntött. Tegnap este is volt itt valaki egy halálraítélt ügyében – mondta mintegy kellemes eseményként Mecsérné –, azt is halálra fogjuk ítélni. Ilyen csevegésszerűen közölte a feleségemmel a kilátásokat. Mire szabadultam, Mecsér meghalt, valamikor 58-ban öngyilkos lett. A Fővárosi Bíróságnál a leghírhedtebb bírók, a halálbírók közé tartozott. Nyilvánvaló, hogy lelki problémája lehetett, nem bírta már. Mert egy bírónak kiugrani az ablakból, annak biztosan van valami oka, belső indíttatása. 1957. december 31-én ítéltek el jogerősen. A másodfokú tárgyalás tulajdonképpen kulturáltabban zajlott le, mint a miskolci, gyorsabban is, és nem lehetett annyi ellenszenvet meg rosszindulatot érezni az ülnökök részéről, mint Miskolcon. Az ottaniak nagyon aljasan viselkedtek, itt nem csöpögött annyira a rosszindulat. Ráadásul, amikor kihirdették az ítéletet, azt tapasztaltuk, hogy ezek valóban normálisabbak, mert tulajdonképpen harmadoltak. A tizenöt évből tíz lett, a tizenkettőből nyolc, a tízből hat, a hatból két és fél év, tehát mindenkinek elengedték az elsőfokú ítélet egyharmadát.
1958 augusztusáig voltam a Gyűjtőben. Talán két hétig volt velem Eörsi István, az író, aztán megint magamban maradtam. Augusztusban, egy borzasztó meleg napon bezsúfoltak bennünket egy rabóba, és elvittek Vácra. Örültünk, mert azt mondták, Vác sokkal jobb, mint a Gyűjtő, ott kényelmesebb lakosztályok vannak. Bár én nem szerettem a nagy zárkákat, idegesített, hogy a többiek egész nap hülyeségekről dumálnak, nem tudják lekötni magukat. Bekerültem egy nagyobb zárkába, hatan-nyolcan lehettünk benne, és levittek munkára a gombgyárba. Mindenkitől megkérdezték, mi a szakmája. Gépészmérnök, jó, akkor gépbeállítónak tesszük a gomblyukfúró automatákhoz. Ott kezdtem dolgozni augusztus 20-a után, kerestem is valamit. Szeptember 1-jén, amikor mentünk le az üzembe, a polgári alkalmazottak között megláttam egy volt miskolci gépészmérnök-hallgatót, aki váci gyerek lévén, az egyetem után a börtön gombgyárában kezdett dolgozni. Láttam, hogy ő is észrevett. Na, mondom, ennek nem lesz jó vége. Bementem az üzembe, és nem múlt el öt perc, ott állt előttem a fegyőr: Darin, jöjjön! Nem engedtek tovább dolgozni. Attól féltek, hogy esetleg kiépítünk valamilyen kapcsolatot egymással. Azonnal zárkára vittek, és attól kezdve ott sem dolgozhattam. Így ment három hónapig, aztán november vége felé visszaszállítottak a Gyűjtőbe.
A legnehezebb az elhelyezkedés volt. Az újságból kijegyzeteltem a hirdetéseket, elmentem én mindenhova, ahol állást hirdettek. Az atommagkutatóba nem vettek fel, Szalay professzor sem merte már megtenni, hogy felvegyen. Végül a Vasipari Vállalatnál sikerült elhelyezkednem, itt dolgozott Mervó Zoli barátom, szintén 56-os elítélt. A vállalat igazgatója, Tóth Mihály bácsi, veterán kommunista volt. Mit ad Isten, az a Szander Béla volt a veje, aki a börtönben a speciálban üzemvezető-helyettes volt. Feltételezem, elmondta az apósának, hogy ismer, és felvettek. Technológusként kezdtem.
Attól függetlenül, hogy az MGM-ben jól mentek a dolgaim, irigye mindenütt van az embernek, nekem főleg pártvonalon voltak. A párt előtt tulajdonképpen meg se állhattam. Hiába voltam szakmailag nagyon jó, csak csoportvezető, vezető tervező lehettem. Egyszer kaptam Kiváló Dolgozó jelvényt, 1967-ben, azt hiszem. Utána kaptam volna 1970-ben is, de a városi pártbizottság titkára azt mondta: csak nem képzelik, hogy a 25 éves évforduló alkalmából kiváló dolgozó jelvényt adnak egy ellenforradalmárnak. Elvette tőlem. Hiába voltam szakmailag elismert, láttam, hogy nekem itt nincs jövőm, ez a banda sohasem fog támogatni, hogy presztízsben is erősödve, erkölcsileg is előlépve valamilyen vezető beosztásba kerüljek. Akkor már harminchat éves voltam. Ettől függetlenül dolgoztam rendesen, becsülettel. Amit alkottam, azt nem tudták elvenni, az objektív dolog, azt nem lehet semmissé tenni, de törekedtem rá, hogy magasabb beosztásba kerülhessek.