Tovább a szövegrészlethez...
szerelem - társkapcsolat

Amíg a férjemet nem ismertem, úgy tessék elhinni, hogy nagyon ritka este volt az, amikor én nem sírva aludtam el. Én állandóan a szüleim után sírtam. És mikor megismertem a férjemet, 66-ban, hát nagyon megszerettem rögtön. Előtte is voltak udvarlóim, de úgy nem volt érdekes egyik sem. 66. február 27-én ismerkedtünk meg egy tánciskolában. És utána találkozgattunk, május körül bemutatott a szüleinek, és a szülei is nagyon rendesen fogadtak. A férjemnek elmondtam a dolgokat, hogy tudjon róla, hogy kivel jár, amikor már láttam, hogy komoly a dolog. De akkor egyszer beszéltünk róla, és utána soha többet. És ő elmondta a szüleinek is, hogy tudjanak róla, és apósom olyan szeretettel fogadott. Négy évig jártunk együtt, és 70. május 27-én megesküdtünk. Odaköltözködtem anyósomékhoz. Az egyik szoba a miénk volt, és a másik szobában lakott anyósom, apósom és a férjemnek a húga, és ott éltünk öt évig. Közben sajnos 73-ban meghalt apósom. De akkor mi már 72 év végén elkezdtük építeni ezt a házat. És anyósomékkal laktunk 75-ig, amíg elkészült ez a ház. Azóta itt élünk. Közben 66-ban elvitték katonának a férjemet. Két évig volt katona, de szerencsére, hogy az eskütétel után Sárbogárdról fölkerült Pestre, nagyon sokat találkoztunk. Addig, míg a férjemet meg nem ismertem, addig nagyon rossz volt. Addig teljesen elhagyatva éreztem magam. Teljesen egyedül. A férjem élelmiszeripari technikumot végzett, és három évvel ezelőtt szűnt meg a munkahelye. A Növényolajgyárban volt a Maglódi úton művezető, és a gyár megszűnt, és nem tudott elhelyezkedni. Most ott dolgozik ahol én, és biztonsági őr, egy ilyen biztonsági központban van. És 24 órában dolgozik, kétnaponként. A férjem nagyon rendes ember. Nagyon sokkal tartozom neki. Az első perctől kezdve mindenben segített a legmesszebbmenőkig.