Tovább a szövegrészlethez...
emigráció

A magyar emigrációból sok megnyerő, nagyszerű, érdekes emberrel találkoztam, elsősorban értelmiségiekkel, akiket nagyon érdekelt a Kádár-korszak utolsó éveinek itthoni világa, a szellemi tendenciák alakulása. Lényegre tapintó kérdéseket tettek fel a sokszor éjszakai beszélgetésekbe áthajló előadások után. Persze mindegyik klubnak, körnek, ahol felléptem, sajátos emberi és politikai színezete volt, de mondhatom, mindenütt vonzó érdeklődéssel találkoztam. Az egész amerikai közeg valahogy hallatlanul nyitottá tett, és nagyon sokféle – sokszor alkalmi – emberi kapcsolatra találtam, a legellentétesebb társadalmi közegekből. Szívesen ismerkedtem meg még utcai hajléktalanokkal is, de akadt az ottani ismerőseim között egyetemi professzor, művészettörténész kutató, könyvtáros, egyetemista lányok és fiúk, festőművész, ács, börtönpszichológus, mérnök, orvos is.