Hogy milyen volt annak az „ellenzéki” irodalomnak az arculata? Tágan véve a mai irodalom, a mai folyóiratok mintegy prenatális formái jelentek meg. Akkoriban úgy éreztük: ez a cenzúrázatlan és modernista irány. Ami esztétikailag nagyon változatos dolog volt. Elég szorosan kötődik mindehhez a Filmkultúrához való kapcsolatom. Ezt akkoriban Bíró Yvette szerkesztette a Népstadion úton. Egy darabig elég rendszeresen dolgoztam a lapnak, kritikákat írtam – ideális hely volt, ideális szerkesztővel. Kialakult akkoriban egy érdekes szerzői holdudvara a lapnak, írtak oda írók, kritikusok, szociológusok, pszichológusok, esztéták – Mészöly, Csepeli György, Mérei Ferenc, kiváló elmék a legkülönbözőbb szellemi területekről. Amikor a hatvanas-hetvenes évek fordulója után kezdett megkeményedni megint a légkör, szimpatizánsként magam is részt vettem a korai ellenzéki akciókban. Néhány aláírásban. Aláírtam például a Charta-nyilatkozatot, meg még egy párat. Nem tartoztam a centrális körhöz. Nálam sokkal aktívabb literátust mondhatok, például a Könczöl Csabát, aki ezekben a mozgalmi akciókban, az aláírások összegyűjtésében, magában a kvázi konspirációban nagy agilitással vett részt. Eleinte benne voltam a Naplóban, talán kétszer írtam bele. Megjelent egy mindenünnen visszautasított Mészöly-tanulmányom a Kenedi által szerkesztett Profilban. Kenedi Jancsinak fordítottam pár francia írást a Máshonnan Beszélő számára.