Tovább a szövegrészlethez...
kádári kultúrpolitika

A sárospataki gyűjteményi munka magával hozta a társadalmi kapcsolatokat is, ami viszont kivívta a párt, illetőleg a kulturális vezetés rosszallását. Valaki jelentette, hogy Iksz Ipszilon a plébániára jár, vagy onnan kölcsönöz könyveket, és ez nem kerülte el a KISZ-nek vagy a pártnak az éberségét. Azt is jelentették, hogy én behatolok – klerikális behatolás volt – a tanítóképző növendékei közé. Abban az időben volt egy olvasáskutatás, amely szerint rosszak voltak a pataki könyvtár ifjúsági részlegének a mutatói, és megvizsgálták, hogy miért olvasnak olyan keveset a gyerekek. Végül azt mondták, azért rosszak a könyvtárak mutatói, mert a plébániára járnak olvasni. Vagy a múzeumigazgató egyszer egy gregorián lemezt vásárolt, meghallgattuk ott a várban, és elhatároztuk, hogy csinálunk egy zenetörténeti előadássorozatot – A magyar zenetörténet évszázadai címmel – a gregoriántól a bécsi klasszikusokon keresztül Bartókig és Kodályig. Vezető zenetörténészeket hívtunk meg egy-egy előadásra. Olsvai Imre, Legány Dezső, Bartha Dénes és Rajeczky Benjámin voltak az előadók. Hanglemez-illusztrációval tartottuk az előadásokat a vár elõadótermében. Aztán jött az ötlet, hogy ezt élővé is lehetne tenni. A baráti körből hívtunk fiatal művészeket, és a vár lovagtermében kamarahangversenyeket rendeztünk. Én megszerveztem ezeket az előadásokat, konferáltam, magyaráztam, kommentáltam a zeneműveket. Zenei tábort is rendeztünk. Akkor felmerült, hogy a fiatal zenészek – a Jeunesse Musicale – szerepeljenek a környék templomaiban és művelődési házaiban is. Az útiköltségre az Actio Catholicától kaptunk tíz-húszezer forintot. Amikor már mindent megszerveztünk, akkor lefújták. Kiderült, hogy a párt állította le, mondván, egyházi kórus nem szerepelhet állami rendezvényen. A Jeunesse-re azt hitték, egyházi kórus, mert templomokban is szerepelt. Mi azért végigmentünk a tervezett útvonalon, de a kultúrházakba nem jutottunk be. Ezután a városi tanács művelődési osztályának tunya és érdektelen hivatalnoka azt állította, hogy én kisajátítom a város zenei életének az irányítását. Ez a megyéhez került, és ott úgy döntöttek, hogy engem el kell helyezni Patakról. Végül Pesten, az Állami Egyházügyi Hivatalban megadták a papi működési engedélyt, mondván, hogy Patakon több bajt csinálok nekik, mint három pap. Azt mondta a helynök: Menjen Körömbe, ott aztán műemlékezhet! Ez ugyanis akkoriban afféle internálóhelynek számított, itt átlagosan két és fél évig maradt meg egy pap.