Tovább a szövegrészlethez...
elsődleges szocializáció

Egy másik emlékem: két és fél év különbség volt a bátyám és közöttem, úgyhogy amikor ő hétéves volt, én négy és fél. Autóközlekedés gyakorlatilag nem volt, úgyhogy lementünk a főtérre, ahol a Szent Mihály-templom előtt volt egy nagy térség, Mátyás király szobra, fenyőfák, padok, ez-az. És ott télen a pocsolyák befagytak. Szigorú telek voltak abban az időben. És lehetett csicsonkázni. Ez tulajdonképpen egy hangutánzó szó. A jégen meg a jól megtaposott hóban is lehet: az ember nekifut, csúszik, siklik rajta. És akkor hallani, hogy csi-csi… És ahogy a pocsolyák befagytak, nem voltak átlátszóak, de áttetszőek igen, és többé-kevésbé lehetett látni a koncentrikus körvonalakat, ahogy a víz apránként megfagyott, aztán kicsit olvadt, megint megfagyott satöbbi. És Jancsi azt mondta, hogy a jég alatt nagyon érdekes állatok élnek, de ezeket csak akkor látja az ember, ha már betöltötte a hét évet. Ezen én oly mélységesen föl voltam háborodva, hogy a mai napig is emlékszem rá.

elsődleges szocializáció

Sokat jártunk moziba, Buster Keaton meg Chaplin volt a kedvenc. A banknak két moziban is volt érdekeltsége. A Select a város kellős közepén állt, az Uránia lejjebb, a vasút fele. És oda mi ingyen jártunk. Nagyon hosszú ideig jártunk vasárnaponként a botanikus kertbe is családilag. De gyakran mi, gyerekek hétköznap délutánonként is mentünk, és ott olvastunk, játszottunk.

elsődleges szocializáció

Nálunk meglehetősen puritán és szerető, de talán kicsit szigorú légkör uralkodott. Például otthonról hoztam azt a beidegzett értékítéletet, hogy tisztességes ember nem megy étterembe vagy kávéházba. Kocsmázás – azt nem illik. Nálunk soha nem volt testi fenyítés. Még kiabálásra sem emlékszem. De egy bizonyos habitus, egy bizonyos erkölcsi tartás valahogy benne volt a levegőben. És az, hogy a dolgokért meg kell dolgozni, nem csak úgy terem a fán. Anyám és a gyereklány foglalkozott velünk, de ha valami iskolai segítség kellett, akkor inkább apám. Olvastuk az Ellenzék című napilapot. Azt hiszem, hogy balközép irányú, polgári liberális, nagyon tisztességes hangú valami volt. Volt még a Brassói Lapok, és időnként a Pesti Újság vasárnapi számát is megvettük a trafikban. Nem mindig jött be, mert a román cenzúra nem mindig engedte. A szüleim a polgári liberális baloldalt támogatták. Én nem is tudtam volna elképzelni, hogy lehet más.

elsődleges szocializáció

Otthon persze magyar anyanyelv volt, de a Fräuleinnal németül kezdtem el beszélni. A bátyámmal nagyon sokat beszéltünk németül. Ez valahogy intimebb volt. Abban az időben az emberek általában két, ha nem három nyelven tudtak. Apám tisztességesen megtanult románul, kellett is, hiszen a mindennapi életben a román is ugyanúgy kellett, mint a magyar. Anyám konyhai románt értett és beszélt, de azon túl nemigen ment. Én románul már az iskolában tanultam meg.

elsődleges szocializáció

A gyerekkoromról nagyon jó emlékeim vannak. A Fő téren laktunk. Ott van a Szent Mihály-templom, és szemben vele, a tér keleti oldalán vannak a katolikus státusházak. Ezeket valamikor még Alpár Ignác építette. A földszinten volt a bank, és az emeleten volt a szolgálati lakás. A mi ebédlőnk az apám irodájából nyílt, amelyik a sarkon volt, tehát egy utcára és a nagy térre volt kilátás. Cserépkályha volt mindenütt, és téli vasárnapokon, amikor izzó parázs volt, apámmal pirítóst csináltunk a kályha parazsán. Volt egy hosszú villa, arra egy szép karéj kenyeret föltűzött, és ő sütötte. Arra emlékszem, hogy az ölében ültem, és a szemét néztem, és azt csodáltam, hogy a pupillája sokkal kisebb, mint amit én láttam a magam szemén a tükörben. És az írisznek láttam a szálas szerkezetét, és hogy olyan szürkés-zöldes többszínű valami. Ez nagyon korai emlék lehet.