Tovább a szövegrészlethez...
saját család

Gyöngyvér az általános iskolába a Margit körútra járt, a templom mellett volt az iskola. A gimnáziumot az én régi iskolámban végezte, itt, a Zivatar utca elején. Az Orsolyákat államosították, és lett belőle Ady Endre Gimnázium. Most újra az Orsolyáké, úgy tudom, hogy papok vezénylik. Az utolsó évben jöttek a gondok, hogy hova jelentkezik, hova veszik föl. Ő angol szakos szeretett volna lenni. A gimnáziumban angolt tanult, és járt külön angolra is, de az osztályfőnöke nem javasolta. Összegyűjtötte a szülőket, és mindenkivel megbeszélte – jó akart lenni –, hogy hova tudja beajánlani a gyereket. Arról is beszélt, hogy a szülő milyen kitüntetései számítanak a felvételnél. Megkérdeztem az osztályfőnököt, hogy a törzsgárdajelvény és a Kiváló Dolgozó kitüntetés számít-e. Erre ő: „Hát miért, neked nincs olyan!” Mondom: de, nekem van ez meg ez. Hát sajnálom, ha előbb tudtam volna – válaszolta. Így aztán kijelentette, hogy Török Gyöngyvérnek egyetlen vágya, hogy könyvtáros legyen, tehát magyar–könyvtár szakra jelentkezik. Megmondta, hogy ki mehet angol szakra, hogy ne jelentsenek egymásnak konkurenciát. Magánszorgalomból tette, ő nagyon erősen mozgalmi hölgy volt, aki tizenhét éves korától részt vett a mozgalomban, és egyszer csak ő lett az osztályfőnökük. Egy roppant kulturált úrinőt, egy történelem szakos tanárt váltott le. És ő eldöntötte, hogy ki hova jelentkezhet. Énszerintem ez nem direktíva volt, semmi központi, hanem Turi Vera magánakciója. A felvételin Gyöngyvér elérte a maximális pontszámot, de csak előfelvétellel vették fel az ELTE-re. Így azt az egy évet a Széchényi Könyvtárban töltötte félnapos munkával.Aztán bekerült az egyetemre, ahol megismerkedett az első évben Brády Zoltánnal, aki már akkor dolgozott lapoknak, a Rádiónak. 64-ben összeházasodtak. 67-ben már el is váltak, de addigra, 1966-ban, megszületett a gyerekük, Marci. Az egyetemet folytatta, és ott voltam a diplomaosztón, ami nekem nagy öröm volt. Aztán a Budapesti Történeti Múzeum könyvtárában kezdett dolgozni, majd elkerült egy számítástechnikai intézethez, úgyhogy ő csak fél évet tanított még az egyetem alatt, és igazi könyvtárosként is csak rövid ideig dolgozott, hanem számítógépes információfeldolgozással foglalkozott az SZKI-ban, majd a KSH-ban. 1985-től a Művelődéskutató Intézetben, a Vitányi-intézetben dolgozott, és 91-től a Főpolgármesteri Hivatalban a frissen létrehozott Városháza Kiadó szerkesztője lett. Úgy néz ki, hogy az új vezetést egyáltalán nem érdeklik a könyvek, a könyvkiadást megszüntették. Jankó Gézával, aki villamosmérnök volt, és nagyon korán számítástechnikával kezdett foglalkozni, 69-ben házasodtak össze, 71-ben megszületett Bálint, 78-ban Máté. A fiam, Árpád elemibe a Margit körúton járt, ugyanúgy, ahogy a nénje, de az osztályt két év után áthelyezték a Marczibányi térre. Utána a Táncsics Gimnáziumba került. Nagyon jól sakkozott, meg még valamilyen társasjátékban is jó volt, mondta az osztályfőnök, de a legkevesebbet a tanulással foglalkozott. Neki már középiskolás korában is az volt az elve, hogy mindig a napos oldalon kell menni. A napos oldal, hol egy napos utcarészt jelentett, hol pedig azt, hogy ami kellemetlen, azt hagyjuk el. Élelmiszeripari felsőfokú technikumba járt, amiből később főiskola lett, mire végzett, addigra már meg lehetett fejelni valamennyivel, és akkor főiskolai végzettsége lett. Amikor elvégezték – állástalan nem lehetett senki –, elhelyezték őket azt hiszem, először a Dohánygyárba. Ott nagyon nem jó helyen voltak ezek a fiatal gyerekek, mert munkát nem tudtak nekik adni, viszont be kellett járjanak. Úgy mondták, hogy kapun belüli munkanélküliek. Elég sokáig így ment, aztán átment a rákospalotai Növényolajipariba, de ott sem volt munka. Közben megnősült, 70-ben elvette Barczi Esztert, akivel egyszerre érettségiztek a Táncsicsban. Eszter biológia szakot végzett, toxikológus lett. Árpád otthagyta az élelmiszeripart, és számítástechnikai tanfolyamra kezdett járni. Ezen a területen jól el tudott helyezkedni, és a nyugdíjig a szakmában dolgozott. A végén stratégiai igazgató címmel ment nyugdíjba, mihelyt tudott. Egy fiuk van, Gergő. Árpád állandóan utazik. Általában két fő célja van, az egyik Sárospatak, a másik pedig a Pannonhalmi Apátság. Ott, a papoknál meg lehet szállni. Újhelyben pedig a fia révén a MÁV szálláson szokott szobát kérni. És akkor ott bejárja a környéket. Kilométereket gyalogol, sok kilométereket. Négy-öt nap múlva hazajön, kimossa a holmiját, és az agyában már megvan a terv, hogy mi lesz a következő út. Ha felhív, mindig azt kérdezem, hogy Újhelyben van vagy a Dunántúlon.

saját család

A lányomnak három fia van. Hiába mondta mindig, hogy ez most lány lesz, nem, mindig fiú lett! Marcika nagy ajándéka volt a családnak, ő az első unoka, 66-ban született, aztán jött Bálint és Máté. Egy emeleten laktunk, a gyerekek áttotyogtak hozzánk, nagyon szerettek ott lenni, ott aludni. Délután lefeküdtek nagyapa mellé, nagyapa mutogatta a bélyegeket, jól megvoltak. Nagyapa vitte sétálni őket. Szóval megszervezett élet volt az, jól működő nagycsalád, dédmamával, nagyszülőkkel. Közel és mégse együtt. Jó volt! Anyám fiatalon lett dédmama, és én is fiatalon nagymama. Negyvenöt éves nagymama, az jó dolog! Tudtam négykézláb mászni, a gyerekek ráültek a hátamra. Sok mindent bír egy ilyen fiatalabb nagymama. De édesanyám is. Amíg nyugdíjba nem mentem, ő főzött, viszont amikor otthon maradtam, másnap nekem kellett kimennem a konyhába főzni, mert édesanya visszavonult. Nyugdíjba tette magát! Leült reggelizni, amelyik gyerek otthon volt, az körülötte ült, de ott ült a kiskutya is, és leste, hogy a nagymama mit fog neki ledobni. Ezek nagyon szép reggelek voltak. Gyöngyvérék átalakították a lakást, a konyhához hozzácsapták a személyzeti szobát, jó nagy lett, és volt benne egy remek pad, édesanya is ott szeretett ülni.

saját család

A Kútvölgyiben szültem a fiamat, Árpádot, ahogy Gyöngyvért is. Akkor, 44 januárjában új, kiváló és elit kórháznak számított. Gyöngyvér volt a második gyerek, aki ott született. Az elsőt Toldy Piroskának hívták. Tőlem azt kérte a kórház vezetősége, ha fiú születik, Miklós legyen, merthogy az intézmény neve Horthy Miklós Gyógyintézet. Én mondtam, hogy nekem lányom lesz. Megszületett, a nővérke közölte, hogy leány, mondtam, hogy igen, tudom, Gyöngyvér a neve. Hát ő nem ismerte ezt a nevet, azt hihette, hogy a Györgynek valamilyen változata, és csak ismételgette, hogy de leány, de lány. Végül beírták a Gyöngyvért. Abban az időben az orvos és a nővérek azt se tudták, hogyan ugráljanak a betegek körül. 1946-ban, amikor Árpád született, a kórházat már nem Horthy Miklós Gyógyintézetnek hívták. Ekkor már tele volt a folyosó szülő nővel, azt se tudta a személyzet, hogyan futkorásszon. Két évvel korábban sem tudták, csak más előjellel, addigra nagyon megváltoztak a körülmények. A fiam nagyon sovány kisgyerek lett. Nem is csoda, hisz a legfőbb ennivalónk az uborka volt, meg a kenyér, csoda, hogy élve maradt, ő is meg én is. Nyáron a terhességünkre való tekintettel kaptunk paradicsomot. Úgy előttem van, hogy a Moszkva téren állunk sorban, csupa nagy hasú nő. A terhes asszonyok kaptak tejet is jegyre, és a gyerekeknek is adtak, azt hiszem, féléves kortól, mert nyilván addig szoptak.