Gyöngyvér az általános iskolába a Margit körútra járt, a templom mellett volt az iskola. A gimnáziumot az én régi iskolámban végezte, itt, a Zivatar utca elején. Az Orsolyákat államosították, és lett belőle Ady Endre Gimnázium. Most újra az Orsolyáké, úgy tudom, hogy papok vezénylik. Az utolsó évben jöttek a gondok, hogy hova jelentkezik, hova veszik föl. Ő angol szakos szeretett volna lenni. A gimnáziumban angolt tanult, és járt külön angolra is, de az osztályfőnöke nem javasolta. Összegyűjtötte a szülőket, és mindenkivel megbeszélte – jó akart lenni –, hogy hova tudja beajánlani a gyereket. Arról is beszélt, hogy a szülő milyen kitüntetései számítanak a felvételnél. Megkérdeztem az osztályfőnököt, hogy a törzsgárdajelvény és a Kiváló Dolgozó kitüntetés számít-e. Erre ő: „Hát miért, neked nincs olyan!” Mondom: de, nekem van ez meg ez. Hát sajnálom, ha előbb tudtam volna – válaszolta. Így aztán kijelentette, hogy Török Gyöngyvérnek egyetlen vágya, hogy könyvtáros legyen, tehát magyar–könyvtár szakra jelentkezik. Megmondta, hogy ki mehet angol szakra, hogy ne jelentsenek egymásnak konkurenciát. Magánszorgalomból tette, ő nagyon erősen mozgalmi hölgy volt, aki tizenhét éves korától részt vett a mozgalomban, és egyszer csak ő lett az osztályfőnökük. Egy roppant kulturált úrinőt, egy történelem szakos tanárt váltott le. És ő eldöntötte, hogy ki hova jelentkezhet. Énszerintem ez nem direktíva volt, semmi központi, hanem Turi Vera magánakciója. A felvételin Gyöngyvér elérte a maximális pontszámot, de csak előfelvétellel vették fel az ELTE-re. Így azt az egy évet a Széchényi Könyvtárban töltötte félnapos munkával.Aztán bekerült az egyetemre, ahol megismerkedett az első évben Brády Zoltánnal, aki már akkor dolgozott lapoknak, a Rádiónak. 64-ben összeházasodtak. 67-ben már el is váltak, de addigra, 1966-ban, megszületett a gyerekük, Marci. Az egyetemet folytatta, és ott voltam a diplomaosztón, ami nekem nagy öröm volt. Aztán a Budapesti Történeti Múzeum könyvtárában kezdett dolgozni, majd elkerült egy számítástechnikai intézethez, úgyhogy ő csak fél évet tanított még az egyetem alatt, és igazi könyvtárosként is csak rövid ideig dolgozott, hanem számítógépes információfeldolgozással foglalkozott az SZKI-ban, majd a KSH-ban. 1985-től a Művelődéskutató Intézetben, a Vitányi-intézetben dolgozott, és 91-től a Főpolgármesteri Hivatalban a frissen létrehozott Városháza Kiadó szerkesztője lett. Úgy néz ki, hogy az új vezetést egyáltalán nem érdeklik a könyvek, a könyvkiadást megszüntették. Jankó Gézával, aki villamosmérnök volt, és nagyon korán számítástechnikával kezdett foglalkozni, 69-ben házasodtak össze, 71-ben megszületett Bálint, 78-ban Máté. A fiam, Árpád elemibe a Margit körúton járt, ugyanúgy, ahogy a nénje, de az osztályt két év után áthelyezték a Marczibányi térre. Utána a Táncsics Gimnáziumba került. Nagyon jól sakkozott, meg még valamilyen társasjátékban is jó volt, mondta az osztályfőnök, de a legkevesebbet a tanulással foglalkozott. Neki már középiskolás korában is az volt az elve, hogy mindig a napos oldalon kell menni. A napos oldal, hol egy napos utcarészt jelentett, hol pedig azt, hogy ami kellemetlen, azt hagyjuk el. Élelmiszeripari felsőfokú technikumba járt, amiből később főiskola lett, mire végzett, addigra már meg lehetett fejelni valamennyivel, és akkor főiskolai végzettsége lett. Amikor elvégezték – állástalan nem lehetett senki –, elhelyezték őket azt hiszem, először a Dohánygyárba. Ott nagyon nem jó helyen voltak ezek a fiatal gyerekek, mert munkát nem tudtak nekik adni, viszont be kellett járjanak. Úgy mondták, hogy kapun belüli munkanélküliek. Elég sokáig így ment, aztán átment a rákospalotai Növényolajipariba, de ott sem volt munka. Közben megnősült, 70-ben elvette Barczi Esztert, akivel egyszerre érettségiztek a Táncsicsban. Eszter biológia szakot végzett, toxikológus lett. Árpád otthagyta az élelmiszeripart, és számítástechnikai tanfolyamra kezdett járni. Ezen a területen jól el tudott helyezkedni, és a nyugdíjig a szakmában dolgozott. A végén stratégiai igazgató címmel ment nyugdíjba, mihelyt tudott. Egy fiuk van, Gergő. Árpád állandóan utazik. Általában két fő célja van, az egyik Sárospatak, a másik pedig a Pannonhalmi Apátság. Ott, a papoknál meg lehet szállni. Újhelyben pedig a fia révén a MÁV szálláson szokott szobát kérni. És akkor ott bejárja a környéket. Kilométereket gyalogol, sok kilométereket. Négy-öt nap múlva hazajön, kimossa a holmiját, és az agyában már megvan a terv, hogy mi lesz a következő út. Ha felhív, mindig azt kérdezem, hogy Újhelyben van vagy a Dunántúlon.