Tovább a szövegrészlethez...
anyagi körülmények

A nagyszüleimnek hét gyermekük született. Az első fiú, Tamás, sajnos gyerekkorában meghalt, és a megmaradt három fiúból az egyik az én édesapám, Nádasdy Ferenc. Testvérei Pál és László, és három hölgy, Ilona, Orsolya és Katalin. Az egyik Somssich Gyulának lett a felesége, a másik egy Károlyinak, a harmadiknak pedig két férje volt, egy Széchenyi, aki nagyon korán meghalt, majd Jankovich Miklós nagybátyám, akinek nagyon sokat köszönhetünk a családtörténet megörökítése miatt. A nádasdladányi kastélyban nőtt föl a hat testvér. Az örökös az én édesapám lett. A fiútestvéreinek azonban leválasztott a hitbizományból egy-egy részt Lepsényben, az egyik egy kis birtokot, a másik egy házat kapott.

anyagi körülmények

A családban a legidősebb fiú örökölte a hitbizományban meghatározott birtokot, hogy ne lehessen elidegeníteni a vagyont, de a kötelezettség nem vonatkozott a fiatalabb családtagok kizárására. Így apám is ajándékozhatott két öccsének kis birtokot vagy házat. Apám demokratikusan gondolkodott, szóval van honnan örökölnöm ezeket az elképzeléseimet. Nem volt földbirtokos a régi értelemben és nem kapitalista a mai értelemben, hanem egy olyan ember, aki érezte, hogy embertársaival szemben felelőssége van.

anyagi körülmények

Nem emlékszem, hogy akkoriban édesanyám dolgozott volna, de emlékszem, hogy volt neki egy fekete, régi stílusú vasdoboza. Ebben olyan dolgok voltak, amiket a Nádasdy család vagyonából valahogy eldugott, és abból árulgatott dolgokat. Ezüstkészletekre emlékszem, amit véletlenül nem loptak el a háború alatt. Édesanyám időnként elővarázsolt egy-egy gyémántgyűrűt a családi ékszerek közül, ezekből éltünk egy darabig. Valahogy túléltük az első egy-két évet. Volt egy kis lakásunk a Bernáth Géza (ma Hollósy Simon) utcában, ami a Böszörményi útról nyílik. Édesanyám olyan ember volt, aki a jég hátán is megélt, és kiügyeskedte azt a kis lakást. Két nagybátyám volt, akik azért segítettek, különösen Jankovich Miklós, aki a gyámom is volt.

anyagi körülmények

Engem nem érdekel a vagyon, ma sem vagyok anyagias. Sőt, nem érzem a pénz értékét. Ennek lehet történelmi háttere is, mert ha végignézem a Nádasdy család történetét, látom, hogy hányszor vesztették el a gazdagságukból eredő javakat, és valahogy bennem nincs meg a szerzés öröme. Láttam, hogy mi történt a szüleimmel, és azt is, hogy mi történt ’56-ban, egy gatyában mentem ki Magyarországról. De hát ez most kit érdekel? Nem vagyok egy gyűjtögető típus, csak a rajzaimat gyűjtögetem. A feleségemmel, Andreával azért volt egy házunk, amit nagy nehezen megvettünk, de az is az ő kezdeményezése volt. Ha mindenki annyira érzékelné, mint én, hogy a pénz mennyire nem fontos, akkor szerintem egész jó lenne a világ.