Tovább a szövegrészlethez...
saját család

Piroskától három gyerekem született. ’64-ben született az első, a lányom, Edit. ’66-ban Zoltán, és ’74-ben Tamás. Mindannyian itt jártak alsó- és középfokú iskolákba Tiszaújvárosban. Edit idejárt a Hunyadiba, aztán gimnáziumba. Valami főiskolát is elvégzett Pesten, nem tudom, milyet. Akkor Tamás szintén szakközépbe járt, majd elvégezte a technikusit is ötödik évben, és úgy ment föl Pestre tanulni. A lányom a Jabilban technikus, a fiam meg festőművész Pesten. A Tamás meg a UPL amerikai cégnél alvállalkozó. Ez egy nemzetközi szállítmányozási vállalat, gyorsposta meg ilyesmik. Van húszegynéhány embere, egy többemeletes irodájuk van a repülőtéren, három éve építették. Editnél van kettő unoka, két fiú, az egyik Gödöllőn tanul, gépipariban, a másik itt a városban most fog végezni szintén gépészetin, szakközépben. A lányom itt lakik Tiszapalkonyán. A középső fiam, Zoltán, ő most Üllőn lakik. Bérel egy családi házat, annak a kertjét műveli, és rengeteget elad a piacon. A legkisebb Pesten lakik. Tamásnál is van két unoka, egyik az harmadik osztályos, a másik most lesz egyéves. Zoltánnak van egy lánya, ő már felnőtt. Zoltán Hollóházán tanult porcelánfestőnek.

saját család

Tavasszal, '57 tavaszának közepén döntöttünk úgy, hogy a feleségemék visszamennek. Bementem vele Andropovhoz, gyalog kellett bemenni, mondtam neki, hogy: „Sehol ne beszélj semmit, mert csak oroszul tudsz!” Bementünk Andropovhoz, mondta neki, hogy ő haza akar menni, és ha majd úgy alakul a helyzet, és én hívom, akkor visszajön. Andropov mondta, hogy később nem lesz olyan könnyű se nekem kimenni, se neki bejönni, nagyon gondoljuk meg. Akkor semmilyen papír nem kellett, mehettek haza azonnal. Másnap be is hoztam őket, bevásároltam mindent, ami kellett. Adtam neki pénzt, adtam neki festőcuccot háromezer forintért, bepakoltunk,  elindultunk. Kivittem a Keletibe, fölültek, Záhonyban szálltak át a szovjet vonatra és avval mentek Moszkváig, onnan Krasznojarszkig. A feleségemet soha többet nem láttam.

saját család

Amikor idejött a lányom, ’70-ben, akkor tizenhét éves volt. Sokfelé jártunk, Pestre, össze-vissza, mindenhol. Az egész megyét bebarangoltuk, barlangokba mentünk. Kivettem egy hónap szabadságot, jártam vele mindenhova. Fölöltöztettem tetőtől talpig, kivettem 10 ezret a bankból, hogy legyen mindenre pénz. Akkor az pénz volt, nekem három havi keresetem volt. A lényeg az, hogy a lányomnak elintéztem akkor mindent, egy évre. Két hónap múlva már el is küldtem a papírokat, minden papírom megvolt, egy évre idejöhetett, tartózkodási engedély egy évig és munkavállalási engedély is. Elküldtem. Egy hét, két hét, öt hét, hat hét, válasz nincs. „Apukám! Ekkor és ekkor megyek férjhez" – írta nekem a levélben. „Én itt úgy nézek ki, mint egy királynő.” Ekkor a szovjet feleségem meg a lányom Krasznojarszkban lakott. A lányomtól született két unokám, őket Szasának és Ljubának hívják. Szasa az műbútorasztalosnak tanult, hogy mit csinál, azt nem tudom. Tizenegy éve hogy itt voltak utoljára. Itt volt az anyja meg a harmadik férje, az építészmérnök, meg Szasa, hárman voltak itt. Ljubáról csak egy fénykép van, nem tudom, mi történt vele. Az elment az anyjától valahova délre, férjhez ment, lett egy gyerek. Hat-nyolc éves volt a gyerek, amikor különmentek, most már az a lány, a dédunokám, az olyan tizennyolc-húsz éves. Aztán abbamaradt a levelezés. A lányom összesen háromszor volt itt. Utoljára ’98 decemberében. A gyerekeim egyébként nem hívtak meg soha a Szovjetunióba, nem is lehetett. Krasznojarszk egész területe zaprety negzvona (zárt terület – orosz), zárt terület. A fiam, Zoltán, ő nem volt itt Magyarországon egyszer sem, pedig küldtem neki is a meghívókat. Őt gyerekként láttam hét-nyolc hónapig, aztán soha többet. Meg nem mondom, hogy mivel foglalkozott, vagy mit tanult. Azt tudom, hogy lett neki családja, egy elvált asszonyt vett el feleségül, gyerekkel, lett egy saját gyerekük is. Ha én lettem volna, biztos nem úgy éltek volna, ugye. Az asszony elkezdett piálni, otthagyta, visszament az anyjához, és akkor ő nevelte föl a közös gyereket, talán Zoltán az is. Lett egy Zoltán Zoltán is. Apám után a lányom az unokát Sándornak, Alekszandernak nevezte el. Aztán a feleségem is elkezdett inni, egy idő után Krasznojarszkban már annyi tartozásuk volt a lakásra, akkor a fiam már megint ott lakott, a fűtés, világítás, minden, hogy nem tudta kifizetni. Fölajánlották nekik, hogy kifizetik a tartozást, és adnak nekik egy kisebb lakást, nem ment bele sehogy. Elmentek valahova, aztán ott iszogattak ezekkel, és mérget tettek a vodkájába, meghalt a gyerek. Akkor elmentek egy teherkocsival, a feleségemet kipaterolták, elvitték egy ócska, vacak, rozoga, lelakott lakásba. Elvitték, ő pedig meghalt. Anna vagy hat éve hogy meghalt. Egyik versemben is benne van. Azt hiszem, 2004-ben halt meg vagy 2003-ban, így valahogy.