Jelenlegi hely

egyetem - felsőoktatás

1940-ben érettségiztem az Orsolyáknál, utána beiratkoztam az egyetemen a gyógyszerész karra. Fél év után kiderült, hogy ez nekem nem fog menni, mert egyáltalán nem érdekeltek azok a tárgyak, és ezért nehezen is ment a fejembe a kémia, matematika, ásványtan, növénytan, élettan. Ma már tudom, hogy egészen kiváló tanárok próbálták ennek a gárdának az agyába begyömöszölni a tudást. Az az igazság, hogy nem én voltam az egyedüli, aki nem érdeklődésből volt ott. A közelgő háború miatt többen muszájból gyorsan beiratkoztak. Egyrészt fiúk, hogy ne vigyék el őket katonának, másrészt akik úgy gondolták, ha a tulajdonosok közül valaki meghal, legyen, aki viszi tovább a patikát. Szóval ilyen meggondolásokból sok mindenki járt oda. Volt özvegyasszony is, akinek az ura elesett a háborúban. Lehetett érezni, hogy nem mindenki hivatástudatból ment oda. Az első félév után letettem a kötelező vizsgát, hogy ne mondja az édesapám, hogy nem tanultam, és elébe álltam. Iszonyúan féltem, de elhatároztam, hogy meg kell mondjam, én nem folytatom tovább. Édesapa meghallgatta, és az volt a legborzasztóbb, hogy nem kiabált. Tulajdonképpen nem szólt semmit. Azt kérdezte, hogy mit akarnék csinálni. Mondtam, hogy bölcsész szeretnék lenni. Hát erre már nagyon dühös lett, hogy ő éhenkórász bölcsészt nem akar – akkor már nagyon sok volt a munkanélküli –, de majd odaülök az írógép mellé. Ez nem jó emlék.