Jelenlegi hely

"új szakasz"

Mögöttünk volt 1953, az első Nagy Imre-kormány ideje, amit aztán Rákosi megtorpedózott. Történtek komoly intézkedések, például megszüntettek internálótáborokat, de jött a visszahatás. Rákosinak volt az a hírhedt mondása, hogy a kulák listával vagy lista nélkül is kulák marad. A Szovjetunióban kellett változásnak történnie, hogy itt is lazuljanak a dolgok, de a bigott, kemény társaság, az uralkodó négyes fogat nem egykönnyen adta át a hatalmat. Rákosi úgy gondolta, ha Rajk László kivégzését rákeni Péter Gáborra és a többire, akkor az ő felelőssége semmissé válik. De Rajkné ezt nem fogadta el, és követelte férje eltemetését. Azután került sor október 6-án a nagy temetésre.